MEGVANNAK AZ IDEI ÉV LEGJOBB ALKALMAZÁSAI

A Google és az Apple is összeállította azt a listát, ami az idei évben kiemelkedően fontos, izgalmas, jól sikerült appokat sorolja fel.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2020. dec. 7. 15:22
Megvannak az idei év legjobb alkalmazásai

Miután beszámoltunk arról, hogy melyek lettek a legjobb mobilos játékok 2020-ban, most arra fogunk kitérni a Google és az Apple közbenjárásával, hogy mik lettek a legjobb általános alkalmazások az idei évben. A díjazottak sora egészen változatosra sikeredett és a borítékolható befutók mellett váratlan szereplők is előre törtek.

Apple App Store

Galéria megnyitása

Az Apple a platformok esetében külön-külön nyertest hirdetett ki. Az iPhone-ok esetében a legjobb applikáció a Wakeout! lett, ami Andres Canella fejlesztése nyomán jött létre, és abban segít, hogy az otthonukban maradó emberek aktívak maradhassanak. Különböző időszakokra nyújt ez gyakorlatokat, számtalan helyzetben tehet jó szolgálatot, segíthet az egészség megőrzésében is.

Az iPadek esetében a Zoom lett az év alkalmazása, amit a program igazából erős hátszélben ért el a koronavírus járványnak köszönhetően. A Wakeout! felemelkedését is a COVID-19 segítette, de a Zoom helyzete azért kicsit kétesebb volt, hiszen az év elején egy sor botrányba is belekeveredett, ennek ellenére az Apple győztesként hirdette ki.

A Mac esetében a Flexibits által fejlesztett Fantastical lett a befutó, ami egy nem hétköznapi naptár nagyon sok érdekes funkcióval, és egyébként a mobilos platformokon is használható, nemcsak a macOS-en vehető igénybe. Az Apple TV-nél a Disney+ streaming app győzött, ami azért érdekes, mert igazából napjainkban ez egy nagyon komoly riválist jelent az Apple TV+ szolgáltatásnak. Az Apple Watch esetében pedig az Endel győzedelmeskedett, ez képes hangokat generálni a viselője napi rutinjához.

Google Play Áruház

Galéria megnyitása

A Google a legjobb alkalmazásnak járó elismerést a Loóna: Bedtime Calm & Relax számára osztotta ki. A Loona Inc. által fejlesztett alkalmazás nem árul zsákbamacskát, a nevének megfelelően éjszakai nyugtató, relaxációs segítség nyújtására lett megalkotva, és érdemes kipróbálni, mert tényleg nem egy szokványos szoftverről van szó. A felhasználók kedvencét is kiemelte a Google, ez pedig a Disney+ lett, hála az olyan tartalmaknak, mint például a The Mandalorian.

Több kategóriában külön is kiemelt alkalmazásokat a Google, amiket a vállalat szerint mindenképpen érdemes lehet megnéznie a felhasználóknak, mert valóban hasznosak tudnak lenni.

Legjobb személyiségfejlesztő alkalmazások:

Legjobb rejtett kincsek az alkalmazások között:

Legjobb hétköznapi segítő alkalmazások:

Legjobb életviteli alkalmazások:

Legjobb szórakoztató alkalmazások:

 Érdemes lehet átnézni ezeket a programokat, hiszen a megszokott programok mellett napjainkban is születnek még izgalmas újdonságok, amikkel a felhasználói élményt lehet javítani.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Trolltaxi
Trolltaxi
2020. dec. 9. 8:07
#1

Az külön elvárás, hogy hüülyee neeveet keel aadnii miindeen aappnaak, lehetőleg keettőőzzöött maagáánhaangzóóval? Esetlg, ki kell hagyni az utolsó msslhangzó előtti magánhangzót? Vagy mindenképp ó-ra kell végződnie?

Vissza az oldal tetejére