A Valve úgy gondolta, a Steam jelenlegi ajándékozási rendszerével néhány probléma akad, és ezeket megpróbálja orvosolni. A tervek szerint az ajándékozási folyamat még egyszerűbb és egyértelműbb lesz, azonban később látni fogjuk, hogy ez nem feltétlenül igaz.

A dolog lényege, hogy megszűnik a Gift to E-mail és a Gift to Inventory lehetőség, így mostantól az ajándékot közvetlenül vehetjük meg és "tolhatjuk rá" a kiszemelt felebarátunk felhasználói fiókjára. A rendszer arra is lehetőséget ad, hogy akár hónapokra előre megvegyük az ajándékot, és beidőzítsük, hogy a kiszemeltünk mikor kapja meg.

Amennyiben azonban neki mégsem kellene az ajándék (mert már megvan neki a játék, vagy egyszerűen csak nem érdekli, esetleg közben megutált minket), akkor egyszerűen csak elutasíthatja, és ilyenkor a Valve automatikusan visszafizeti a játék árát az ajándékozónak - korábban az elutasított ajándék az inventoryba került vissza, onnan pedig még nekünk kellett külön foglalkozni vele.

Ez eddig még alapvetően nem is hangzik rosszul. Sőt az sem, hogy mostantól a Valve garantálja, hogy a megvett ajándék biztosan működni fog a kiszemeltünk Steam fiókján, ha pedig mégsem, akkor eleve nem is engedi a vásárlást.

Ami azonban sokakban felháborodást váltott ki, az a következő dolog: ha a különböző országok között az adott játék árában nagy eltérés mutatkozik, úgy nem adhatjuk ajándékba, és erről rögtön értesítést is fogunk kapni. Hogy mekkora a nagy eltérés? Nos, jelenleg úgy tűnik, hogy már 10% környékét is annak értékeli a rendszer, és a beszámolók szerint még olyan országok között is problémás az ajándékozás bizonyos játékok esetében, mint az Egyesült Államok és Kanada.

Márpedig a Steam ajándékozási rendszerét sokan használták arra, hogy szegényebb országokban élő barátaiknak, ismerőseiknek küldjenek játékokat, ez a lehetőség pedig mostantól többnyire meg fog szűnni.

Az ajándékozást ezen kívül be lehetett vetni arra is, hogy olyan játékokat tudjunk megszerezni, ami a mi régiónkban nem elérhető a Steamen. És habár a hivatalos szöveg arról nem beszél, hogy az új rendszer ilyen esetben hogy működik, azonban logikusan arra lehet következtetni, hogy mivel ezeknek a játékoknak nincs ára az adott régióban, így az ajándékozás sem lesz lehetséges.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
19milan97
19milan97
2017. máj. 5. 11:57
#5

Szuper, tudják ezek hogy csesszenek ki a felhasználóval..

Bloodx
Bloodx
2017. máj. 5. 9:52
#4

Mi lesz a "4-pack"-okkal? Elore ki kell valasztani harom havert?

thestock
thestock
2017. máj. 4. 20:59
#3

Nem meglepő húzás, szépen lassan bezárnak minden kiskaput. A lényeg hogy a steam és a fejlesztők jól járjanak, a felhasználó meg...pffff ugyan már! Az oldja meg ahogy tudja, a lényeg hogy a pénze náluk legyen.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. máj. 5. 8:30

Az, hogy ki ellen szól és végül ki szívja meg ritkán fedi egymást.

Preditator
Preditator
2017. máj. 4. 20:44
#2

G2A R.I.P

i2k010
i2k010
2017. máj. 4. 16:35
#1

Hát, ez jól megdrágítja majd a "szürke" piacon a "steam gift" játékokat --- sőt, ha meg nem szünteti azokat...

De, az sem kizárt, hogy az alap CD-kódokat is felhúzza.

Szefmester
Szefmester
2017. máj. 5. 9:14

Próbálj meg proxyn keresztül a weboldalukra belépni és úgy vásárolni és továbbküldeni. Hátha...

Vissza az oldal tetejére