Shop menü

MEGLEPŐEN KAPÓS A XIAOMI 14

Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Meglepően kapós a Xiaomi 14

Két hete mutatta be a Xiaomi a világ első Snapdragon 8 Gen 3 rendszerchipes okostelefonját, és ennyi idő elég volt ahhoz, hogy több mint 1,5 millió példányban találjon gazdára. A Wall Street Insights számolt be arról, hogy rekord értékesítési adatokat produkál a Xiaomi az új csúcsmodellekkel.

A lap jelentése szerint 1 447 400 darab Xiaomi 14 és 14 Pro modell fogyott az első 10 nap alatt.

A beszállítói lánctól származó információt a Xiaomi nem erősítette meg hivatalosan, de azt elmondta a vállalat, hogy rekord mennyiséget tudott az új csúcsmodellből eladni az első napokban. Az előrendelések száma hatszor nagyobb volt az első öt percben, mint a Xiaomi 13 indulásakor, és az első szállítmányok mindössze 4 órán át tartottak ki. Szerencsére az ellátás folyamatos volt, így többnyire fennakadás nélkül megkapta a vágyott készüléket.

A Xiaomi 14 több szempontból is érdekes, és valószínűleg ennek köszönheti, hogy ennyire sok ember figyelmét tudta felkelteni. Nemcsak, hogy az az első mobil a Snapdragon 8 Gen 3-mal, hanem ez az első a HyperOS rendszerrel is, ami a Xiaomi teljesen új grafikus felhasználói felülete a MIUI után. Szóval ezúttal a hardver mellett a szoftverre is árgus szemekkel figyelnek az érdeklődők.

Galéria megnyitása

Kellett már ez a Xiaominak, mivel a vállalat az utóbbi időben egy kicsit megrekedt. Nem tudott a cég komolyabb előrelépést mutatni, sőt mi több, sokszor inkább azt lehetett látni, hogy hátrafelé csúszik, csökken a forgalma, és veszíti a piacokat. Miközben egyébként a bevételre nagy szüksége van, hiszen a háttérben folyamatosan építi a személyautós üzletágát, és már egyre közelebb van az első villanyautója bemutatója.

A látványos gyengélkedést követően a vállalatnak most remek időszaka van. A Xiaomi 14 sikere mellett egy másik rekordot is összehozott a napokban. Lement a nagy vásárlási rohamot gerjesztő „11.11” is, amit a szinglik napjaként emlegetnek, és nagyjából a kínai Black Friday-ként tekinthetünk erre. A Xiaomi ennek keretében november 11-én az összes értekesítési csatornáján 22,6 milliárd jüanos forgalmat hozott össze nemzetközi szinten. Ez nagyjából 3 milliárd dollárt jelent átszámolva.

Galéria megnyitása

Visszatérve még a Xiaomi 14 szériához: arról sajnos egyelőre nincs információnk, hogy mikor fog globálisan forgalomba kerülni. Könnyen lehet, hogy januárig várni kell a nemzetközi rajta, pedig a Xiaomi most a Samsungnak okozhatna néhány kellemetlen pillanatot. A Galaxy S24 a legutóbbi pletykák szerint január 17-én vagy 18-án fog bemutatkozni – néhány nappal a CES 2024-et követően.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére