Shop menü

MÉGIS MARAD A KLASSZIKUS SKYPE

Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Mégis marad a klasszikus Skype

A Microsoft júliusban rántotta le a leplet a Skype legújabb asztali verziójáról, a Skype 8.0-ról, emellett pedig bejelentette, hogy a korábbi Skype napjai meg vannak számlálva. A redmondiak azt tervezték, hogy szeptember elsejétől a Skype 7.0 megszűnik, és mindenkinek át kell állni az új felület használatára. Most viszont a vállalat meghátrált, és eltolta a régi kliens leállításának az időpontját.

A Skype 8.0 finoman szólva sem lopta be magát az indulásakor a felhasználók szívébe, és amikor megtudták az emberek, hogy lényegében kötelezően ezt kell majd használniuk ősztől, sokan kezdtek panaszkodni fórumokon és más helyeken. Az érintettek nemcsak azt kifogásolták, hogy redmondiak nagyon hirtelen vezetik ki a klasszikus Skype programot, hanem azt is, hogy a friss applikáció az újításai ellenére nem tartalmazza a régi verzió összes funkcióját, szóval kvázi visszalépést jelentene sokak számára, ha azt kellene alkalmazniuk. A Microsoft szerencsére meghallotta a panaszos hangokat, és úgy döntött, hogy mégsem húzza ki a talajt egyelőre a régi Skype alól.

No, de akkor meddig él a Skype 7.0? Nos, ezt egyelőre senki nem tudja megmondani. A szoftveróriás ezúttal nem jelölt ki új időpontot a klasszikus program támogatásának a megszűntetésére. Mindössze annyit árult el, hogy egy ideig még menni fog a régi szoftver is a Skype 8.0 mellett, de biztosan le lesz állítva a későbbiekben, nem marad meg örökké. Támogatást már valószínűleg nem fog kapni, szóval a felmerülő sebezhetőségek például már elképzelhető, hogy nem lesznek benne javítva, és a meglévő hibákkal is meg kell tanulnia együtt élni azoknak, akik nem akarnak váltani az új kiadásra. A Microsoft egyébként azzal magyarázta, hogy minél előbb szerette volna lehúzni a régi Skype esetében a rolót, hogy nem akarta, hogy a régi és az új kiadások együttműködéséből eredő esetleges hibák elrontsák a Skype használatával járó élményt.

Galéria megnyitása

Az új Skype egyébként tényleg sok dologban jelent előrelépést a klasszikushoz képest. Itt már támogatott a HD minőség a videocsevegések esetében, és meg lehet osztani a kijelző tartalmát is (pl. távoli segítségnyújtásnál). A fájlküldésnél már 300 MB a limit, és a megosztott dolgokat nagyon egyszerűen el lehet érni bármikor. A csoportos beszélgetések átláthatóbbá váltak, viszont a @ használatával való megjelölést már sokan kritizálták, hogy nem a legjobban kivitelezett funkció. A legtöbben pedig azért szólták meg a Microsoftot, mert nem lehet a beszélgetéseket külön ablakokba megnyitni, és más egyéb hiányosságok is akadnak.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére