Mégis James Gunn rendezi a Galaxis őrzői 3-at

Nyilatkozott a visszahívásával kapcsolatban, viszont a Suicide Squadot nem fogja elkapkodni emiatt.

Mégis James Gunn rendezi a Galaxis őrzői 3-at

Elképesztő volt a rajongók haragja a Marvel irányába, miután kiderült, hogy néhány régi twitteres üzenete miatt kirúgták James Gunnt, aki az első két filmet is rendezte. Egy ideig abban reménykedhettünk, hogy a Disney / Marvel meggondolja magát, ez azonban annyira nem következett be, hogy Gunn most már a Suicide Squad folytatását (rebootját) forgatja a Warner Bros. számára.

Aztán mégis fordulat történt az ügyben: a Marvel bejelentette, hogy megállapodott a rendezővel, így Gunn visszatér elkészíteni a Galaxis őrzői 3-at, ráadásul a stúdió hajlandó Gunn időbeosztásához igazodni a forgatást illetően, így az csak akkor kezdődik el, amikor a Suicide Squad munkálatai már véget értek.

Gunn, aki menet közben végig csendben volt, végül az üggyel kapcsolatban ezt mondta: "Rendkívül hálás vagyok mindenkinek, aki támogatott az elmúlt hónapokban. Mindig tanulok, és igyekszem a lehető legjobb ember lenni. Nagyon értékelem a Disney döntését, és örülök, hogy megint olyan filmeket készíthetek majd, melyek összekötnek minket, rajongókat. Eddig, és ezután is nagyon megtisztelve érzem, a szívem mélyéről köszönöm mindenkinek!"

Eközben a The Hollywood Reporter és a Deadline is arról számolt be, hogy a Disney valójában sosem keresett mást Gunn helyére. Persze könnyen lehet, hogy titokban tárgyalt a stúdió más rendezőkkel, és erről sosem szerzett tudomást a média, de az is elképzelhető, hogy mindig az volt a terv, hogy visszaveszik Gunnt, miután lecsendesett körülötte a vihar.

A DC filmes univerzum producere, Peter Safran elmondta, hogy a tárgyalások nagyon elegánsan zajlottak, mindegyik fél tiszteli a másikat, és Gunn egyáltalán nem fogja elsietni a Suicide Squad forgatását, vagy bármilyen más módon elkapkodni a filmet. Hozzátette ugyanakkor, hogy most már mindenki tudja, hogy a következő filmje a Galaxis őrzői 3 lesz, így szerinte mindenki jól járt, Gunn, a rajongók és a stúdiók is.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward