Viszonylag régen történt már Xbox „dashboard” frissítés, ami egészen meglepő, hiszen egy időben a Microsoft szinte 3 havonta teljesen újrafabrikálta azt, hogyan lehessen navigálni a menükben.
A mostani frissítés viszont mindenképpen hasznos és üdvözölendő, hiszen megkönnyíti a navigációt a játékaink között. A frissítés egyelőre csak az Insider tagoknak, az Alfa Ring fölötti tagoknak érhető el.
Hamarosan minden Xbox készüléken elérhetővé válhat a könnyű navigáció lehetősége a játékaink között. A korábbi megoldás értelmében, amikor bementünk a saját applikációnk közé, akkor szétszórva, nehezen és lassan elérhető menüpontokban találtuk meg a saját, az Xbox Game Pass, a Games with Gold, EA Play és az alkalmazásokat. Ez az egész folyamat azzal járt, hogy több menüpontot is végig kellett bogarászni, hogy megtaláljuk a játékot, amit keresünk.
Az új megoldás viszont mivel egy oldalra gyűjti őket, így egyszerűen és jól látható módon átlátjuk a játékainkat.
Egyelőre nincs hír, mikor érkezik az éles Xbox One és Xbox Series rendszerekre a változás.
































