A PlayStation VR következő generációja egyelőre hivatalos formában csak a kontrollerek szintjén létezik, a Sony ugyanis nem sieti el az információk csepegtetését számunkra.
Többen viszont, akik valamilyen módon közel kerültek a tűzhöz nem bírták magukban tartani az információkat és egyre több dolog tűnik biztosnak a várhatóan 2022-ben érkező új szemüvegről.
Az új forrás szerint több korábban pletykált specifikáció is igaz. Úgy tűnik, hogy az új készülék fresnel lencsékkel érkezik, aminek a PSVR felhasználók nem biztos, hogy örülnek, hiszen a korábban használt aspherical lencsék sok tekintetben jobbak. A probléma viszont az, hogy a fresnel a lehető legjobb lencse forma, ami segít a rosszullét elkerülésében, így még több játékoshoz juthat el a szemüveg. Az első generációs PSVR-t nagyon sokan egyszerűen nem tudták használni a rosszullét miatt, amit a lencse okozott.
A megjelenítési felbontás növekedése hatalmas ugrás lesz a korábbi full HD-hoz képest, hiszen úgy tűnik, hogy ezúttal már egy 4K-s HDR kijelző fog szolgálatot teljesíteni, mindezt pedig egy OLED panel segítségével. A látótér is növekedni fog, a korábbi 100 fok helyett már 110 fokban fogjuk majd látni a világot.
A szemkövetésen alapuló render technológia mellett további optimalizációs megoldások is várhatóak, lesz dinamikus és a széleken lévő felbontás-csökkentés.
A kontrollerekkel együtt adott szemüveg ráadásul saját rezgőmotort kap, így például a fejtalálatot mi magunk is megérezhetjük, de ez a technológia segíthet abban, hogy a rosszullét esélye is csökkenjen.
A játékok terén is oda szeretné tenni magát a Sony, ezért nem csak rengeteg exkluzív AAA VR címmel készül, hanem hibrid játékokkal is, így például a No Man’s Sky vagy a Hitman 3-hoz hasonlóan egy-egy játék VR-ban és VR nélkül is működni fog. A játékos maga döntheti majd el, hogy a TV-s vagy a VR-os verziót szeretné-e letölteni magának. Az első generációs PSVR játékokból rengeteg remasterelt változat várható az új kontrollerekre és szemüvegre optimalizálva, visszafelé kompatibilitásról viszont nincs információ.
A szemüveg a fenti specifikációkat figyelembe véve nem lesz olcsó mulatság, ám elképzelhető, hogy a Facebookhoz hasonlóan a Sony is lenyeli majd a gyártási költségek egy részét.






























