Az Nvidia a mai napon kiadta a 417.71-es verziószámú WHQL-minősítésű meghajtócsomagját. Ez a driver már hivatalosan is támogatja az új GeForce RTX 2060-as grafikus kártyákat, de ami ennél is fontosabb, hogy innentől kezdve a Pascal és Turing architektúrával rendelkező Nvidia GPU-k támogatják a FreeSyncet (vagyis a VESA Adaptive-Syncet, így majd az ezzel érkező tévéket is).

Az egyetlen megkötés, hogy ez jelenleg még csak egy monitorral működik egyszerre, de a jövőben bevezeti majd a cég a több monitoros FreeSyncet/Adaptive-Syncet is. A vállalat egyébként egy listát is készített az eddig általuk tesztelt, és biztosan működő monitoroktól, amiket egyszerűen csak "G-Sync Compatible"-nek neveznek.

A meghajtó ezen kívül néhány hibát is javít: a GeForce GTX 1080-ak most már üresjáratban visszaveszik az órajelüket akkor is, ha három monitor van rájuk csatlakoztatva, megoldódott a fekete képernyő problémája Displayporton az S3-as alvó állapotból való visszatérés után, valamint az is, hogy a videókártyák nem rakták ki a képet a BenQ XL2730-as monitorokon 144Hz-en.

Windows 7 alatt jelenkezett eddig egy hiba, ami miatt leesett a framerate, ha egyszerre be volt kapcsolva a G-Sync és az in-game V-Sync, ez is megoldódott, mint ahogy a Shadow of the Tomb Raider alatti ritka összeomlás is a DirectX 12-es mód alatt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

51 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. jan. 15. 23:54
#3

Meghozta a "FreeSync"-támogatást az új Nvidida driver

Még jó hogy nem Nvididi XD

Tessék javítani , azaz egy D betű felesleges ott :P

B_Real
B_Real
2019. jan. 15. 20:33
#2

Ez a csendes beismerése annak, hogy a G-Sync hajó elúszott vagy inkább elsüllyedt.

Krend
Krend
2019. jan. 17. 8:03

https://www.blurbusters.com/faq/120hz-monitors/

Van 240 hz freesync monitor is.

Amúgy meg én sem értem mi a francnak ennyi fps valakinek, esport játékokban állítólag számít valamit... a top 1%nak.

TN panel válaszideje a leggyorsabb, cserébe szar kontraszt, színmélység és belátási szög, de van itt VA is 200Hzn felsorolva, bár gondolom valami kompromisszum lett kötve, mert normál esetben egy jó kontrasztos VA monitornak lassabb a válaszideje, mintsem ennyit kitudjon nyomni.

djkissmrt
djkissmrt
2019. jan. 15. 18:10
#1

nem igaz hogy nem bírták volna a 900-as szériára is megcsinálni a freesync-et

Dragon3k
Dragon3k
2019. jan. 16. 23:27

Resike korábban írtam, hogy a 900as szérián 1.2-es a displayport az adaptive sync-nek meg 1.2a kellett tudomásom szerint, de eddig erre vonatkozóan nem érkezett ide hozzászólás.

Vissza az oldal tetejére