Shop menü

MEGHATÁROZÓ ÚJÍTÁSSAL ÁLLT ELŐ A THREADS, EZ FÉKEZHETI A FELHASZNÁLÓK ELVÁNDORLÁSÁT

A mikroblog újabb sokak által várt fejlesztéssel rukkolt elő, de továbbra sem érezni azt, hogy sikerülne az embereket megtartania.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Meghatározó újítással állt elő a Threads, ez fékezheti a felhasználók elvándorlását

Bár korábban a Meta az Instagramnál nem sok erőt fordított a webes felület biztosítására, ezúttal már más a helyzet. Július elején indult el a Threads applikáció, és már akkor többen érdeklődtek arról, hogy mi lesz a webes szekcióval, és Mark Zuckerberg személyesen válaszolta azt egy kérdésre, hogy már dolgoznak a jobb webes támogatáson. A jelek szerint nemcsak terelt.

Ezentúl weben is többnyire teljes értékűen használható a Threads.

Igazából a kezdetek óta lehetőséget nyújtott a szolgáltatás arra, hogy megnyissanak egy profilt vagy éppen ez konkrét threadet az emberek. De ennél sokkal többet nem is lehetett tenni a felületen. Nem tudták az emberek megosztani vagy éppen kedvelni a bejegyzéseket, szóval az egyébként is minimális funkcionalitást sem volt képes garantálni a szolgáltatás.

Galéria megnyitása

Bármit akart az ember, a Threads felhozta a QR kódot, hogy annak segítségével töltse le és használja a mobilos applikációt. És nem különösebben meglepő, hogy bizony a webes felület funkciókkal feltöltve szinte teljesen ugyanúgy néz ki, mint ahogy a telefonos applikáció által biztosított környezet. Vannak olyan kényelmi extrák, amikre a nagyobb felület ad lehetőséget, de azt is meg kell jegyezni, hogy még akadnak apró hiányosságok a mobilos környezethez képest. Ezeket folyamatosan pótolhatja a cég – az lett volna a meglepő, ha tényleg egy teljesen készen levő megoldással állnak elő.

Sokan fogják örömmel igénybe venni a webes felületet, akik a mindennapjaikat számítógép előtt ülve töltik, PC-n dolgoznak, nekik mindenképpen jobban kézre áll a Threads, boldogabban nyitják meg az oldalt egy újabb fülön a böngészőben, akár bent is hagyják, hogy később még könnyebben fel tudjanak nézni. Az aktivitást élénkítő fejlesztésekre óriási szüksége van a platformnak.

Galéria megnyitása

A Similarweb legutóbbi adatai alapján a mikroblogon az aktivitás tovább csökkent, már stabilan 10 millió alatt alakul a rendszeresen bejelentkezők száma, de van ennél is tragikusabb adat a platform használatát illetően. A jelek szerint annyira nincs tartalom, hogy akik felmennek a Threadsre, azok sem igazán tudják, hogy mit kezdjenek ott magukkal, és pillanatok alatt megunják a felületet.

Elon Musk mikroblogján, az X-en több mint 20 percig tartózkodnak átlagosan az emberek napi szinten, és a Threads is elérte a 21 percet, az első napokban. Eleinte még a 19percet is tartotta, de hamar 14 percre csökkent, utána 9 percre olvadt, később már csak 6, majd 4 percet mértek, idővel pedig bement 2,9 percre, múlt héten meg már csak 2,4 percről beszélt a Similarweb. Mondhatnánk, hogy így múlik el a Threads dicsősége, de azt az erős egy hetet azért nem feltétlenül érdemes dicsőségesnek nevezni.

A teljes értékű webes felület elindulásának köszönhetően a Threadset talán többen fogják majd használni PC előtt ülve, ami végre egy kicsit fellendítheti az aktivitás idejét. De arra valószínűleg ez nem lesz elég, hogy az aktív felhasználók számát ismét növekvő pályára állítsa. Az biztos, hogy a napokban sokan lesznek, akik azért visszatérnek, hogy megnézzék az új felületet, hogy aztán maradnak-e, az már egy másik kérdés lesz.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére