Már kínál 5G-s okostelefont a TCL, de a CES-en felbukkant készülékek esetében az lehet majd a lényeg, hogy elérhetőbb áron fogják ezt a technológiát biztosítani a felhasználók számára. Az elmúlt évben nagyon jól ment az olcsóbb 5G-s mobilok piaca az Egyesült Államokban, ebből a szegmensből próbál részesülni 2022-ben a TCL a 30 XE és a 30 V modellek révén.
Az újdonságok több dologban is hasonlítanak egymásra, de vannak közöttük jelentős különbségek is. Például rögtön a megjelenítőnél már nagy a kontraszt a két termék között. A TCL 30 XE lesz a szerényebb készülék, ennek csak egy HD+ felbontású, IPS panel jutott, de a képernyő már itt is 6,52 hüvelykes átlóval szolgál. A 30 V szerencsére már egy Full HD+ minőséget biztosító, 6,67 colos képernyővel lett ellátva, továbbra is IPS alapon. A védelemről ez utóbbi mobilnál Gorilla Glass 3, az előbbinél pedig Dragontrail üveg gondoskodik.
A TCL még az Android 11 operációs rendszerrel fogja bevetésre küldeni a készülékeket, ami most még éppen nem lenne gond, de a 30 széria tagjai csak hetek múlva fognak a boltokba kerülni, és azért így már azért problémásabb a dolog. A frissítésről pedig a TCL nem beszélt.
A 30 V frontkamerája 16 megapixeles szelfik készítésére alkalmas, a 30 XE pedig egy szerényebb, 8 MPixeles egységet kapott. A videóhívásoknál viszont egyaránt Full HD minőséget fognak biztosítani, ha az adott platform is engedi, szóval ilyen téren nincs közöttük differencia.
Az TCL 30 XE főkamerája nagyon a minimumra szorítkozik, egy 13 megapixeles főkamera van itt, ami mellé kettő darab 2 MPixeles segéd társult, az egyik a makrózásra, a másik pedig a mélységinformáció biztosításra szolgál. A 30 V már kapott egy 50 MPixeles főkamerát, persze ennek is kicsi lesz az érzékelője, de képes a képpontokat összevonni, és veszteségmentesen kétszeres zoomot nyújtani. Szolgál egy 5 megapixeles, ultra-széles látószögű egységgel is, valamint egy 2 MPixeles makró kamerával.
A teljesítményt tekintve a két eszköz között nem lesz túl nagy eltérés, bár másik rendszerchipet használnak. A Snapdragon 480 platformra épül a TCL 30 V, míg a TCL 30 XE a Dimensity 700-at használja a MediaTektől. Minimális lépéselőnyt mutathat fel a 30 V, de ott eleve nagyobb felbontást kell kiszolgálni. Mindkét gép 4 GB-nyi RAM-ot vonultat fel, a tárhely pedig a szerényebb vasnál 64 GB, a társa pedig 128 GB-tal szolgál. Bővíteni mindkettőt lehet.
Az eszközök legfontosabb kapcsolati lehetősége az 5G hálózati modem, emellett van persze 4G LTE is, de túl sok extrára nem kell számítani. A TCL mindkét okostelefont 802.11 a/b/g/n/ac Wi-Fi-vel, Bluetooth 5.1 modullal és A-GPS vevővel vértezte fel. Amit érdekességképpen még ki kell itt emelni, hogy a TCL 30 V elvileg már a mmWave támogatásról is gondoskodni fog, ez lehet a piac legolcsóbb mobilja ilyen funkcióval.
Hírünk olcsóbb tagja fekete, drágább szereplője pedig szürke színben lesz elérhető, több opció nincs. Ezek a masinák egyaránt rendelkeznek 3,5 milliméteres Jack csatlakozóval és C-típusú USB-vel, az ujjlenyomat-olvasójuk pedig a hátlapjukon található. Az akkumulátoruk is ugyanúgy 4500 milliamperórás kapacitással szolgál, és egyaránt 18 wattos teljesítménnyel lehet őket tölteni.
A TCL az USA-ban szolgáltatói kínálatban fogja a mobilokat értékesíteni. Más régiókban is elérhetőek lesznek majd az eszközök, arról azonban még semmit nem tudunk, hogy az áraik miként fognak alakulni. A képességeik alapján a 180-250 dollár közötti ársávban jelenhetnek majd meg.





































