MEGA GAMER GPU SOROZATÚ GEFORCE RTX 4070 TI ÖT VENTILÁTORRAL ÉS MÁGNESESEN RÖGZÜLŐ RGB LED VILÁGÍTÁSSAL

A kínai MaxSun mérnökei egy rendkívül érdekes dizájnnal rukkoltak elő a GeForce RTX 4070 Ti kapcsán.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. márc. 21. 14:25
Mega Gamer GPU sorozatú GeForce RTX 4070 Ti öt ventilátorral és mágnesesen rögzülő RGB LED világítással

A kínai MaxSun egy különleges dizájnnal hívta fel magára a figyelmet a videokártyák szegmensében. A Mega Gamer GPU sorozat, amelynek tagjai a GeForce RTX 40-es széria egyes képviselői köré épülnek majd, egyebek mellett azzal tűnhet ki a kínálatból, hogy a hűtést nem három, hanem öt ventilátorra bízzák. Az első videokártya, ami már az új dizájnt alkalmazhatja, egy GeForce RTX 4070 Ti alapú megoldás, ami várhatóan nemcsak egyedi felépítéssel érkezik, hanem gyárilag megemelt órajelekkel is, hiszen az extra hűtés alapján extra mozgástér válhat elérhetővé. A gyártó azt sajnos még nem részletezte, hogy az új videokártya pontosan milyen órajeleket alkalmaz, ám sok egyéb részlet látott már napvilágot vele kapcsolatban.

Galéria megnyitása

A hűtés alapját első ránézésre egy klasszikus felépítésű megoldás adja, amely három darab ventilátorral rendelkezik, ezek egyenként 100 milliméter körüli átmérővel rendelkeznek, az általuk megmozgatott levegőt pedig a nyomtatott áramköri lap síkjára merőlegesen fújják, hogy az alattuk kialakított lamellatömböt jól át tudják szellőztetni. A hűtés felső éle mentén két érdekes kis komponens is feltűnik, ugyanis a hűtőtömb két szélére egy-egy apró ventilátort helyeztek, ezek egyenként 40 milliméteres átmérővel bírnak, és igazából a lamellák közül szívják ki a meleg levegőt annak érdekében, hogy segítség a három nagyméretű ventilátor munkáját.

Galéria megnyitása

Az efféle dizájn nem szokatlan, hiszen korábban már láthattunk olyan videokártyákat, amelyek háromnál több ventilátort tartalmaztak. Gondoljunk csak a Gigabyte GeForce GTX 680 WindForce 5X SoC modelljére, amely összesen öt darab 40 milliméteres átmérőjű légkeverővel érkezett, de felhozhatnánk példaként a Gigabyte Radeon HD 7970 SoC modellt is, ami négy darab 40 milliméteres ventilátorral rendelkezett. Ezek mindkét esetben a hűtőtömb felső éle mentén helyezkedtek el, ahogy a MaxSun Mega Gamer GPU sorozat két 40 milliméteres ventilátora is. A koncepció a Gigabyte termékeinél is hasonló volt: a felső él mentén lévő ventilátorok átszívták a levegőt a lamellák között.

A MaxSun Mega Gamer GPU sorozatának tagjai első körben Ázsiában válhatnak elérhetővé, az viszont egyelőre kérdéses, egyéb régiókba is elviszi-e őket a gyártó, azaz követi-e a kínai Colorful példáját.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére
Mega Gamer GPU sorozatú GeForce RTX 4070 Ti öt ventilátorral és mágnesesen rögzülő RGB LED világítással - iPon.hu