A Riot Games a League of Legends játékot annak idején eléggé régió függővé tette. A játékosnak el kell döntenie a regisztrációkor, hogy a világ melyik tájára szeretné beregisztrálni magát. Magyarországon ez alapértelmezetten az EU Nordic & East szerver. Sokan viszont nem szeretnek keleti szerveren játszani, mert komolytalannak tartják, esetleg ismerősei máshol tartózkodnak.
A Riotnak így az egyik bevételi forrása a régiók közötti váltás. Ezért a funkcióért kemény pénzeket kérnek el, ezen kívül, ha valaki például elköltözik a magyar régióból, akkor ezzel elveszíti a magyar nyelvvel járó előnyöket is a felirat, szinkron és végső soron a terméktámogatásban is.
A Legends of Runeterra egy körökre osztott kártyajáték, így egyáltalán nem indokolt régiókra lezárni a játékot. Egy magyar miért ne játszhatna a világ túlvégén lévő ismerősével, hiszen a ping nem számít. Erre kérdezett rá egy twitter felhasználó, Benjamin, hogy mikor tud majd az EU szerverekről az amerikai barátjával játszani.
A játék rendezője pedig válaszolt is, @RiotUmbrage szerint a közeljövőben még nem lesz erre lehetőség, de még idén engedélyezni fogják ezt a funkciót.
Május 12-én jön egy frissítés, ami javítja a játék megjelenése óta kiderült problémákat és az 1.2-vel visszatérnek a havi egyensúly javításokhoz. Rengeteg kártya szövegét is igyekeznek majd tisztázni ebben.






























