Még ebben a hónapban befuthat az első nyolcmagos SoC

A MediaTek szörnyetege az első olyan SoC lesz, amelyben mind a nyolc processzormag aktív lehet egyszerre.

Még ebben a hónapban befuthat az első nyolcmagos SoC

A MediaTek a Cortex-A7 ARM magok érkezésével kapott új erőre. Mostanra az MT6589 névre hallgató megoldás az egyik legkeresettebb SoC a piacon, de nem ülnek a babérjaikon a fejlesztők egy sikerterméket követően sem, sorra jönnek egymás után a jó alternatívák (a garantált sikert jelentő integrált LTE és HSDPA hálózati modemek is előkerültek már), most például egy igazán nagy durranásra lehet számítani.

A MediaTek MT6592 egy tajvani jelentés szerint még ebben a hónapban megjelenik, tehát még a hónap vége előtt megcsodálhatja a világ azt a lapkát, ami először tartogat nekünk úgy nyolc magot, hogy azok egyszerre is aktívak lehetnek. Itt ugyanis nem az Exynos 5 Octa big.LITTLE architektúrás chipjéhez hasonló felépítés uralkodik (abban a négy A7-es és a négy A15-ös magból mindig csak az egyik csoport aktív). Ez a termék nem most hallat magáról először, ám eddig sokan azt gondolták, hogy az elmúlt év végén bejelentett újdonságból végül nem lesz semmi.

Nos, most a MediaTek ezeknek az embereknek pozitív csalódást okozhat. A vállalat energiatakarékos magok segítségével hegyezte ki a lehető legjobb teljesítményre az MT6592-t. Az új SoC az ARM Cortex-A7 processzormagjaira épít, amelyek nem csak kicsik, de kiemelkedő fogyasztás-teljesítmény arányt tudnak felmutatni. Egy az egy ellen persze messze elmaradnak a Cortex-A15 által nyújtott sebességtől ezek, de itt kettő megy már egyetlen A15 egységgel szembe (négymagos chipet ellenfélül véve). A jelek szerint ennek meg is van az eredménye: az AnTuTu sebességmérő-alkalmazásban akár a 30 ezer pont is elérhető lehet (eddig ez egyetlen ismert lapkának sem sikerült).

A 28 nm-es csíkszélességgel előállított modelleknél nem aprózzák el az órajeleket sem. Állítólag akár 2 GHz-en is dolgozhatnak a Cortex-A7 magok, ha csúcsra van éppen járatva a SoC. Egyéb esetben csökkenthető az üzemi frekvencia és a dolgozó magok száma is, így elvileg az üzemidő is jól alakulhat, nem csak a sebesség. Ezzel a chippel létrehozhatóak már költséghatékonyabb FullHD okostelefonok és WQXGA (2560 x 1600) felbontással bíró táblagépek egyaránt. Legalábbis amennyiben az előzetes mérési eredmények valósnak bizonyulnak.

Persze egyelőre csak a lapkák szállítása indul be, így a nyár folyamán még senki ne számítson nyolcmagos fenevadakra. Az első kézzelfogható végtermékek november környékén, az ünnepi szezont megelőzően kerülhetnek a boltokba. A MediaTek MT6592 sok kérdést vet fel, így mindenképpen várjuk az első teszteredményeket. Nem csak a teljesítményre, hanem a fogyasztásra és a skálázódásra kitérően is behatóan kell górcső alá tenni.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward