A BIOstar nemrégiben érdekes döntésről számolt be, amelynek érdekében a november folyamán megjelenő RYZEN 9 3950X típusú processzort, ami 16 maggal és 32 szállal rendelkezik, akár a vállalat A320-as lapkakészlettel szerelt alaplapjaiban is használni lehet. A belépőszintű alaplapokhoz rövidesen érkeznek majd azok az UEFI Firmware-ek, amelyek meghozzák az említett processzor támogatását, ezeket természetesen az adott alaplap hivatalos gyártói weboldaláról lehet majd letölteni.

Galéria megnyitása

Ezzel együtt természetesen sok egyéb lapkakészlet is megkapja az új klienspiaci csúcsprocesszor támogatását, így a B350-es, az X370-es, a B450-es, az X470-es, illetve az X570-es alaplapok többségében szintén működni fog az új processzor. Az persze egyelőre kérdéses, hogy az egyszerűbb, gyengébb VRM áramkörrel ellátott alaplapok esetében hogyan alakul majd az új processzor teljesítménye, hiszen nagy rá az esély, hogy a „throttling” miatt teljesítményt veszít majd a rendszer. Más kérdés, hogy a belépőszintű alaplapokba általában nem szokás csúcsprocesszort szerelni, a felhasználók döntő többsége ezzel tisztában is van. Érdekes lesz látni, hogy egy 50-70 dolláros A320-as alaplap mire megy majd a 750 dolláros csúcsprocesszorral, vagyis mekkora teljesítménykülönbség lesz egy ilyen, illetve egy X470-es vagy X570-es alaplapot használó konfiguráció között.

Annyi biztos, hogy a BIOStar döntése tudatos, nem egyszerű elírásról van szó, ezt már a vállalat szóvivője is megerősítette. A lépés mindenképpen érdekes, rövidesen kiderül, a riválisok követik-e.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2019. okt. 30. 20:17
#4

X470-esnél alább nem érdemes adni 3000-es szériánál. Annál lejjebbiekkel csak azért működik, hogy működjön, de nem nyer vele az ember sokkal többet mint az azokhoz készült szériákkal, főleg az A320-nál.

fox
fox
2019. okt. 30. 0:08
#3

Hajrá BIOSTAR!

Pales
Pales
2019. okt. 29. 23:06
#2

Valaki meg tudja mondani, hogy milyen hátrányokkal jár, ha X370-es alaplapba teszem ezt a procit? (Vmi boost órajel optimalizáció nem olyan jó abban a lapban vagy nem tudom)  Jó lenne, egy felvilágosító válasz :)

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. okt. 29. 19:17
#1

Hát még egy hütöbordát is sajnáltak rárakni ennek az alaplapank a vrmjára, nice.

Bár ha elég erős a hűtés a házban, esélyes, hogy elfogja birni. Tuningolni nyilván nem egy iyen lappal fognak ugyse.

thestock
thestock
2019. okt. 30. 6:30

@PARASZT  ez egy annyira olcsó,belépőszintű lap hogy még m.2 sincs rajta, mégis mi a f*szt vársz tőle? Mellesleg ha megnézed a hasonló árkategóriájú kínálatot, akkor feltűnhet hogy a többi gyártó sem használ vram hűtést...és igen, tunyingóni biztos nem ebben fognak, figyelembe véve a chipsetet.

Vissza az oldal tetejére