Az Nvidia háza táján ismét megjelenhet egy nagy népszerűségnek örvendő videokártya, a GeForce RTX 3060, ami a középkategória egyik jeles képviselője. A két generációval ezelőtti GPU architektúra köré épülő fejlesztés visszahozása több szempontból is érdekes döntésnek tűnik, hiszen a GeForce RTX 4060 iránt nagyobb érdeklődés mutatkozhatna, de a döntés mögött alaposan átgondolt stratégia húzódhat.

Az információ, miszerint a GeForce RTX 3060 rövidesen újra gyártásba kerülhet, néhány hónappal ezelőtt már felröppent, ami alapján akkoriban úgy tűnt, a szóban forgó videokártya valamikor a 2026-os esztendő első negyedévében állhat újra forgalomba. Az aktuális iparági információk alapján a korábban közölt ütemtervet sikerül tartani, méghozzá olyannyira, hogy a GeForce RTX 3060 készletek feltöltése már 2026. márciusának idusán, azaz valamikor március közepén megindulhat, igaz, ez még mindig csak pletykaszintű információ, de a korábbi értesülésekhez tökéletesen passzol.

Galéria megnyitása

Azt egyelőre nem derítették ki a pletykálók, hogy pontosan melyik GeForce RTX 3060 kiadás gyártását állítják vissza, ugyanis az eredeti modell 192-bites memória-adatsínnel és 12 GB-nyi fedélzeti memóriával rendelkezik, amit egy újabb, 8 GB-nyi fedélzeti memóriával és 128-bites memória-adatsínnel ellátott kiadás követett, viszont mindkettő GDDR6-os fedélzeti memóriát használhat, ami a memóriakrízis közepette fontos szempont lehet.

A GDDR6-os memóriachipek elérhetősége valamivel jobb, mint GDDR7-es társaiké, ami mindenképpen segíthette a döntést, valamint az is szerepet játszhatott a stratégia kialakításában, hogy a GeForce RTX 3060-as modellek Ampere GPU-ja nem a TSMC leterhelt node-jainak valamelyikét, hanem a Samsung Foundry 8N típusú node-ját igényli, ami szintén jobban elérhető lehet, mint például a GeForce RTX 4060 fedélzetén található AD107-es GPU, ami a TSMC 4N gyártástechnológiáját igényli, csak úgy, ahogy a Blackwell sorozat GPU-i is. Ezzel a gyártó mind GPU, mind pdig VRAM terén biztosíthatja, hogy a szóban forgó videokártya megfelelő mennyiségben elérhető legyen a vásárlók és a partnerek számára.

Az AIB partnerek várhatóan újra reklámozni fogják a GeForce RTX 3060-as videokártyákat, de az is lehet, csak csendben visszaemelik kínálatukba – erre az elkövetkező napok folyamán derülhet fény. Az biztos, hogy a „régi-új” videokártya népszerűségét nagyban meghatározza majd az, hogy milyen árazással dobják újra piacra – ha a végfelhasználói ár kellően versenyképes, a siker borítékolható. Egyelőre egyébként az sem világos, hogy az új videokártya globálisan, vagy csak egyes régiókban tér-e vissza a boltok polcaira, de erre is rövidesen fény derülhet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

21 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Tirexi
Tirexi
2026. márc. 7. 11:30
#8

Na még a végén a minden idők legjobb VGA-ja az 1080Ti is visszatér.
SZÁNALOM komolyan.

powerage
powerage
2026. márc. 6. 14:33
#7

de a döntés mögött alaposan átgondolt stratégia húzódhat

Jaja: "A parasztnak jó lesz ez is."

thedeveloper
thedeveloper
2026. márc. 6. 20:47

@powerage Pontosan így képzelem el a portfóliómenedzser és a vezető mérnök beszélgetését a cigiszünetben. :D

axe
axe
2026. márc. 6. 13:14
#6

nevetséges

csapi26
csapi26
2026. márc. 7. 8:31

@axe na csak szellemet idéztél :D Van am egy rx580-am is megtartós karinak 8 gigával, olyan borzasztó különbséget nem látok a kettő között a plusz vram okán. két konfigom van saját használatra, egy am4 meg egy LGA 1151
mindkettő támogatja a win11-et szal én egyelőre nem váltok, amíg a win is meg a linux is megy, ha már a kettő közül vmelyik nem megy majd akkor cserélek

Kajafun
Kajafun
2026. márc. 6. 11:55
#5

Sztem egy 3070 jobb lenne, de gondolom a vram az akadálya és igy biztosra veszem hogy csak 8gb-os lesz.

csapi26
csapi26
2026. márc. 6. 12:23

@tomchee https://www.threads.com/@thegamingreroll/post/DTAONSGAUil/more-than-half-of-steam-store-users-are-still-playing-at-p-resolution-according
A játékosok fele még hd-ben játszik. 1080p-re hány játéknál nem elég a 8g ram? talán 4-5 ilyen cím lehet? ott visszarakod a textúrát vagy a shadinget mediumra, vagy tolsz egy felskálázást.........

csapi26
csapi26
2026. márc. 6. 11:47
#4

Fk yes. korrekt arazas mellett kurvajó buli lesz, pláne hogy AMD-nek már "versenytársként" csak a 9060xt van, jóval felette pozícionálva, egyébként a használt 3060-asok árait is lejjebb fogja törni, utóbbi hét legjobb híre.

Dragon3k
Dragon3k
2026. márc. 7. 20:16

@csapi26 aztán nehogy olyan árban jöjjön, hogy végül a használt árak fognak emelkedni :D

Gabor2k
Gabor2k
2026. márc. 6. 11:20
#3

"3060, ami a középkategória egyik jeles képviselője" Már rég nem az...

gombabacsi
gombabacsi
2026. márc. 6. 9:14
#2

ilyen van nekem, 12 gigás. teljesen jó :P

csapi26
csapi26
2026. márc. 8. 7:12

@tomchee nyilván nem azt fogják, ha a memória a szűk keresztmetszet most

Gpety
Gpety
2026. márc. 6. 8:42
#1

Hát nem fogok rohanni érte, viccnek is rossz...

Disturbed
Disturbed
2026. márc. 6. 18:41

@Mosdatlan_falusi Annyiért igen, de biztos lehetsz benne, hogy lesz vagy 1500$ mivel rájöttek a gyártók, hogy úgy áraznak be mindent ahogy akarnak mivel monopol helyzetben vannan. A paraszt akkor is megveszi ha akarja ha nem mert nincs más lehetősége.

Vissza az oldal tetejére