Shop menü

MARAD AZ EU-BAN A KÖLTSÉGMENTES ROAMING, ÉS EZ MÉG NEM MINDEN

A jövőben technológiai egyenjogúságot is biztosítania kell a szolgáltatóknak az országok közötti barangolás során.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Marad az EU-ban a költségmentes roaming, és ez még nem minden

Az Európai Unióban közel öt évvel ezelőtt került bevezetésre a költségmentesen működő roaming szolgáltatás. Viszont ez nem örökérvényű intézkedés volt, olyannyira nem, hogy megvolt annak az esélyes, hogy az idei évben minden visszaáll a korábbi állapotba. De szerencsére az Európai Parlament és az Európai Tanács másképpen döntött.

2017 júniusa óta volt érvényben az a döntés, aminek az értelmében az EU eltörölte a roamingdíjakat a tagállamok között. Ez a szabályozás azonban 2022. június 30-án lejárt volna. Viszont az Európai Unió nem szeretné azt, hogy a barangolási költségek visszaálljanak, és mivel a szolgáltatók az elmúlt évek alatt nem dolgoztak ki olyan megállapodásokat, ami lehetővé tette volna az „ingyenes” roamingnak a fenttartását külső beavatkozás nélkül, arról határoztak, hogy meghosszabbítják a korábbi intézkedéseket.

Galéria megnyitása

Sőt mi több, valójában a legújabb szabályozás már továbbmegy annál is, mint ami eddig érvényben volt. Kijelenti az új rendelet, hogy nemcsak, hogy plusz költségek nélkül kell biztosítani a szolgáltatást mind a 28 érintett országban a különböző szolgáltatópartnereknek, hanem ugyanolyan minőségű élményről kell gondoskodni mindenhol, mint amit otthon kapnak. Egyenlőséget kell teremteni a technológiai téren.

Galéria megnyitása

Ez azt jelenti, hogy az infrastruktúra lehetőségeihez mérten, ugyanolyan hátteret kell nyújtania a szolgáltatóknak azoknak, akik más országokba utaznak, mint amikor otthon vannak. Tehát, ha valaki hozzáférhet korlátlan sávszélességgel az 5G mobilhálózatokhoz is a díjcsomagja szerint, akkor külföldön sem lehet korlátozott sávszélességű 4G LTE elérést biztosítani a számára. Persze, akinek olyan a csomagja, hogy a 4G LTE-t is csak 10 Mbps-mal használhatja, annak a partnerszolgáltató is korlátozhatja az elérését.

Galéria megnyitása

A mobilinternetről a mostani roaming szabályozásban különösen sok szó esett. Ez pedig egyértelműen azért van így, mert manapság már a felhasználók számára ez a legfontosabb, nem az SMS-ek küldése vagy éppen a hívások indítása. Az okostelefonokról történő adatforgalmazás 17-szeresére emelkedett ahhoz képest, amilyen szinten az felár nélküli barangolás bevezetésre került.

A legújabb rendelet a mobilhírközlő hálózatok közötti barangolásról július elsejével lép majd életbe, és egészen 2032 nyaráig érvényben is marad majd, tehát tíz évre meghosszabbította a döntését az EU. A jelek szerint nem igazán bíznak abban, hogy a szolgáltatók a közeljövőben képesek lennének egymás között rendezni az ilyen jellegű költségeket anélkül, hogy annak a felhasználók a kárát látnák.

Galéria megnyitása

Arról is szó esik a hamarosan életbe lépő tervezetben, hogy középtávon az uniós ipar digitalizálásának az előre mozdítása miatt fontos lesz biztosítani a roamingot az IoT eszközök körében is. A barangolás fontos lesz az egészségügyi eszközöknél, az energiaiparban, a közlekedésben, valamint a környezetvédelemben is. Az illetékes szakértőknek folyamatosan vizsgálnia kell majd ezt a terepet, és szükség esetén ezeknél is be kell avatkozni a jobb roaming lehetőséget elérhetővé tétele okán. Ebből látszik, hogy az EU készül arra, hogy a most megalkotott rendelet attól függetlenül, hogy 10 évre szól, idő közben valószínűleg módosításokra szorul majd.

Galéria megnyitása

Az Európai Parlament egyébként már decemberben elfogadta a szóban forgó roaming rendeletet, most vagyunk túl azon, hogy az Eurpai Tanács is áldását adta erre. Ami még hátra van a július elsejei ratifikálásig, hogy a Európai Parlament és a Tanács elnöke is aláírja. Ezt követően kerül kihirdetésre az Európai Unió Hivatalos Lapjában, innentől pedig egyenes az út a hatályba léptetéshez.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére