Shop menü

MÁR VÁLLALATI VERZIÓJA IS VAN A CHATGPT-NEK, DE VAJON MEGBÍZNAK MAJD BENNE?

Az OpenAI elkészült azzal a chatbottal, ami elvileg már képes megvédeni a céges adatokat, nem használt fel mindent tanulásra, mint az alap szolgáltatás.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Már vállalati verziója is van a ChatGPT-nek, de vajon megbíznak majd benne?

A ChatGPT nemcsak az emberek gondolkodásmódját változtatta meg a mesterséges intelligenciát illetően, hanem a vállalatok szemléletét is átalakította az adatvédelmet tekintve. Több kínos biztonsági incidenst követően mostanra a legtöbb nagyvállalat bevezette, hogy a munkahelyeken tilos a generatív MI-k használata, céges anyagokat nem szabad bevinni ezekbe, és egyéb óvintézkedéseket is hoztak.

A legtöbb mesterséges intelligencia szolgáltatás a használata során folyamatosan tanul. Tanul abból, amit a felhasználóktól kap visszajelzésként, és tanul abból is, amit maguk az emberek bevisznek adatokat. A folyamatos tanulással érik el a rendszerek, hogy egyre hatékonyabban és életszerűbben kommunikálnak, valamint azt is, hogy egyre többet tudnak. Ugyanakkor olyan dolgokat is megtanulnak, amit nem kellene.

Galéria megnyitása

Tavasszal a Samsungnál kibukott, hogy vállalati titkok szivárogtak ki a ChatGPT nyomán, és innentől elkezdték korlátozni az OpenAI rendszerének és más MI megoldások használatát, majd a Samsungot sorra követték más vállalatok. Olyan igazán vicces esetek is kialakultak ezáltal, hogy a Google például a saját dolgozóit felszólította, hogy ne használják a cég által fejlesztett generatív MI-t, a Bardot, mikor céges infókkal dolgoznak.

Szóval napjainkban az adatvédelem szempontjából ezek az MI megoldások nem örvendenek túl jó hírnek. Pedig az OpenAI számára pont a céges előfizetők rengeteg bevételt biztosíthatnának, ezért a vállalat igyekszik újításokkal szolgálni, melyekkel az adatvédelem fokozható. Áprilisban a cég bevezette, hogy a felhasználók kikapcsolhassák az előzmények megtartását. Ez nemcsak arra jó, hogy a fiókban nem maradnak meg a korábbi csevegések, hanem azért is érdekes, mert ebben az esetben nem használja fel a szolgáltatás tanulásra a bevitt infókat.

Most pedig megszületett a ChatGPT Enterprise, amire a fentiek miatt lett szüksége az OpenAI-nak. Ez már elvileg egy lényegesen jobb adatvédelmi lehetőségeket biztosító közeg lesz, és nemcsak a biztonság szempontjából éri majd meg. A vállalat elmondta, hogy az új előfizetési lehetőség keretében a cégek, üzleti partnerek korlátlan nagy sebességű elérést kapnak, ezáltal hatalmas mennyiségű adattal is hatékonyan tud dolgozni a nyelvi modell.

Galéria megnyitása

Természetesen itt már a GPT-4-et lehet majd elérni, ami a jelenlegi legfejlettebb megoldása az OpenAI-nak. Ezt használva az elemzők gyorsabban és hatékonyabban kezelhetik a rendelkezésükre álló adatokat. A ChatGPT Enterprise esetében minden partner teljes kontrollt gyakorolhat az adatok felett, és semmit nem használ fel az információkból tanulásra a rendszer, a GPT-t ebben az esetben egyáltalán nem tréningezi a fejlesztő.

Egyedi eszközöket is kapnak majd a ChatGPT Enterprise előfizetők, és ezen a fronton több különböző díjcsomaggal lehet majd számolni. A kisebb csapatok számára kedvezőbb ajánlatokkal is szolgálni fog az OpenAI. A jövőben pedig a GPT-4-et még több módon igyekeznek majd kihasználni, az üzleti partnerekkel folyamatosan dolgozik a vállalat újabb opciókon.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére