Shop menü

MÁR TUDJUK, MIKOR JÖN A GOOGLE PIXEL ÚJ GENERÁCIÓJA

A Pixel 7 család külsejét a Google már megmutatta, most pedig azt is elárulta, hogy mikor jönnek a mobilok, és az is biztossá vált, hogy nem magukban érkeznek ezek.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Már tudjuk, mikor jön a Google Pixel új generációja

A Google már egy ideje évről évre bemutatja a saját okostelefonjait, és 2022 sem lesz más ebből a szempontból, idén is forgalomba kerülnek új Pixelek. Ezeket korábban referenciaként kezeltük, de igazából mostanra annyi exkluzív fejlesztés került már a gépekbe, hogy inkább csak iránymutatásként tekinthetünk rájuk. A megszokottól egy kicsit mindig eltérnek a Pixelek, ezúttal sem lesz ez másként.

Október 6-án kerül megrendezésre az a #MadeByGoogle esemény, melynek keretében a keresőóriás a legújabb hardveres fejlesztéseivel elő fog rukkolni. Magyar idő szerint délután négy órakor kerül sor a rendezvényre, és a Google mindenkit arra buzdít, hogy vegyék fel ezt az időpontot a naptárjukba, mert érdemes lesz követni a nagyszabású eseményt.

Jó szokásához híven a Google online megtekintési lehetőséget biztosít majd, sőt mi több, egyelőre nem is esett szó arról, hogy a helyszínen lesz-e élő bemutató. Hiszen könnyen lehet, hogy a COVID-19 miatt még elővigyázatos a keresőóriás, és inkább biztosra megy. Azt eleve lehetetlen megmondani, hogy 1 hónap múlva mi lesz a helyzet ezen a fronton.

A Google által kiadott előzetes videó alapján a vállalat a Pixel 7 és Pixel 7 Pro okostelefonok mellett le fogja leplezni több kiegészítőjét is. A rövid és sejtelmes képsorok a Pixel 7-tel indítanak, de ezt követően megvillantja a cég a következő valódi vezeték nélküli fülhallgatóját, valamint a Pixel Watch okosórát is, aminek az érkezését már korábban elismerte, miután több mint egy éve szóltak erről pletykák.

Galéria megnyitása

Azt már hosszú ideje tudjuk, hogy a Pixel 7 és 7 Pro hogyan néz majd ki, hiszen ezeket már megmutatta a Google, és igazából hasonló a helyzet a Pixel Watch esetében is. A mobilok között a szimpla hetes Full HD+ kijelzővel és 90 Hz támogatással jöhet, ami pedig a Pro kivitelt illeti, ott már Quad HD+ felbontással és 120 Hz-es opcióval lehet számolni. A készülékek az Android 13 operációs rendszerrel lépnek majd színre, és minden eddiginél jobb kamerákat vonultatnak majd fel.

Galéria megnyitása

Zoomolni továbbra is csak a Pixel 7 Pro tud majd, a Pixel 7-nek marad az ultraszéles látószög a hagyományos képalkotó mellett. A főkamera 50 megapixeles lesz, ennek a Samsung fogja biztosítani az alapot az ISOCELL GN1 révén, az ultraszéles látószögű kamera pedig a Sony IMX381 érzékelőt használja majd. A Pixel 7 Pro periszkópos optikája mögött a 48 MPixeles Sony IMX586 fog felbukkanni. A frontkamera pedig a 11 megapixeles Samsung 3J1 érzékelőt használja majd.

Galéria megnyitása

A Google továbbra is a Tensor rendszerchip fejlesztésén munkálkodik, amiben ezúttal is a Samsung a partnere. A Tensor néhány szempontból mindenképpen érdekes volt, de egyébként nem sikerült úgy, hogy maradandó emlék legyen, talán a Tensor 2 már nagyobb áttörést és több valóban egyedi megoldást hozhat. 12 GB RAM-mal és 256 GB tárhellyel biztosan elérhető lesz a Pixel 7 Pro.

Galéria megnyitása

A Pixel Watch okosóra elérhető lesz 4G LTE modemmel szerelve is, és az elegáns dizájn előre láthatólag magas árcédulával fog találkozni. Az Apple Watch ellen fogja bevetni ezt a terméket a Google, és az árazása is ezt fogja tükrözni jelen állás szerint. A készülék a legújabb Wear OS verziót hozhatja el, és előre láthatólag egy Samsung rendszerchip dolgozik majd benne, mely mellett felbukkanhat egy olyan társprocesszor, ami már a Google saját tervezése lehet.

Galéria megnyitása

A feltételezések szerint nem feltétlenül kizárólag Google termékekről szól majd az esemény. Elképzelhetőnek tartják azt is, hogy lesznek új Nest termékek is. Az okosotthon kiegészítőknek a fejlesztése is fontos a vállalatnak a Nest égisze alatt, és talán már hallani fogunk a fejlesztés alatt álló Matterről is, amihez nagyon sokan fűznek komoly reményeket. A Matter egy olyan nyílt forráskódú szabvány a kiegészítők számára, ami megteremtené a különböző ökoszisztémák között a hidat.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére