A Heavy Rain, a Beyond: Two Souls és a Detroit: Become Human fejlesztéséről híressé vált Quantic Dream bejelentette, hogy mostantól más platformokra is fog fejleszteni, nem csak PS4-re. Ezzel egy 12 éve tartó exkluzivitási időszak vége köszön be.

A csapat legutoljára azzal került a média kereszttüzébe, hogy több egykori munkatárs állítása szerint rettenetes a céges kultúra, főleg a női alkalmazottak érzik sokszor kellemetlenül magukat. Ezt ugyan a két alapító, David Cage és Guillaume de Fondaumière folyamatosan tagadta, végül azonban egy ilyen ügy eljutott a bíróságig, ahol a Quantic Dream vesztett.

A Quantic Dream ugyanattól a kínai óriás NetEase-től kap befektetést a további projektjeire, mint például a Bungie. Simon Zhu, a vállalat vezetője elmondta, hogy egy ilyen méretű és státuszú cég nem fektet akárkibe, így ezt az üzletet is komoly vizsgálat előzte meg, ami kiterjedt a céges kultúrára is, hiszen elmondása szerint erre ők is nagyon figyelnek a saját cégükben. Azonban semmi olyan nem találtak a Quantinc Dreamnél, ami miatt elálltak volna az üzlettől.

Guillaume de Fondaumière elmondta, hogy mostantól minden olyan platformon jelen szeretnének lenni, aminek az adott közönsége élvezni tudja az ő játékaikat. Ezzel együtt persze továbbra is dolgoznak majd PlayStation-platformokra is, és a Sonyval továbbra is kiváló a kapcsolatuk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére