Pár héttel ezelőtt, a NieR 10. születésnapja alkalmából megtudhattuk, hogy készül a NieR Replicant felújított változata, illetve egy telefonos cím is.

Az Applibot gondozásában készülő mobil címhez most érkezett egy rövid gameplay videó is, amiben megtekinthetjük a játék küllemét.

A trailer nem árul el nekünk túl sok mindent, a posztapokaliptikus világ dizájnja és a játék zenéje abszolút hű a többi epizódhoz, remélhetőleg a játékmenet tekintetében is hasonlóan zseniális címmel lesz dolgunk.

A játék producere, Saito Yosuke és a rendező Taro Yoko nyilatkozta az évfordulós eseményen, hogy minél hamarabb szeretnék megmutatni a játékot a nagyközönségnek. Szerintük első ránézésre nem is tűnik mobiljátéknak és olyan nagy szívvel csinálták a játékot, hogy úgy fog kinézni, mintha multiplatformra tervezték volna.

Galéria megnyitása

A karakterdizájnért a CyDesignation japán csapat felel, akik már többször is dolgoztak együtt a Square Enix-szel, például több Final Fantasy játék során is.

A játék iOS-re és androidra fog érkezni, ha minden igaz, ingyen, F2P modell mellett.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére