2016 óta évente statisztikát készít a Spotify a hallgatói számára. Év végén mutatja meg a platform az embereknek, hogy mennyi zenét hallgattak, milyen dalok voltak a kedvenceik. A felhasználók pedig meg tudják osztani a közösségi médiában az elért eredményeiket, toplistáikat. A Wrapped névre hallgató „funkciót” a riválisok megirigyelték, és mindenki elkezdett ilyeneket kiadni.
A Spotify Wrapped már komoly múltra tekint vissza, és ez igazából egy olyan marketingeszköz, ami jó a vállalatnak, és jó a felhasználóknak is. Hiszen az emberek szeretik megmutatni az eredményeiket, legyen szó lényegében bármiről, és azzal, hogy az év végén ilyen formában több százmillió emberrel jön szembe a Spotify a közösségi médiában, biztosan képes új hallgatókra, előfizetőkre szert tenni az ember. Az ünnepek előtt így nagy figyelem irányul a platformra.
Ebben az évben azonban már nemcsak a Spotify, hanem a YouTube Music és az Apple Music is előrukkolt hasonló funkcióval. Nyilván valóan pont azért, hogy ne magában vigye már el a show-t a Spotify, hanem azok is kapjanak valamit, akik más appokon pörgetik a kedvenc dalaikat.
A YouTube alkalmazásaiból elérhető 2022 Recap esetében kapnak az emberek statisztikákat, kiemelt zenéket, kiderül, mik voltak az idei legnépszerűbb dalok, és így tovább. Érdekesség itt, hogy végre a Google nem volt rest valóban átgondoltan létrehozni ezt a lehetőséget, és olyan extrákat is megoldott, amire például a Spotify nem képes. Megoldható például az, hogy a kedvelt dalokat a közösségi médiában a Google Fotók szolgáltatásról átemelt képpel ossza meg az ember.
Még személyesebb lehet ezáltal a visszaemlékezés, láthatják majd a barátok, ismerősök, hogy miért annyira kedves egy-egy dal a felhasználók számára. Ki lehet tenni a zenei fesztiválon, az adott előadók koncertjein készült képekkel együtt a toplistás zenéket. A Fotók integrációjával még izgalmasabbak lesznek a megosztások, amivel a YouTube Music is jól jár, hiszen több embernek kelthetik fel a figyelmét ezek a megosztások.
Az Apple Music Replay valamelyest le van maradva technikai szempontból a többiek mögött a felhasználói kritikák szerint, de a statisztikákat ez is megmutatja. Tudni fogja a fiók tulajdonosa, hogy mely lejátszási listákat, dalokat, albumokat hallgatta legtöbbször az év során, és persze azt is mutatni fogja a platform, hogy mennyi időt töltött zenehallgatással az illetékes.
Nem az alkalmazásában oldotta meg az Apple a Replay-t, hanem egy külön weboldalra át kell menni ahhoz, hogy ezt meg tudják tekinteni az emberek. A legtöbb kiritka viszont nem ezért érte a fejlesztést, hanem azért, mert a megosztási része eléggé esetlen lett. Márpedig sokaknak pont ez lenne a fontos, ahogy azt többször is kiemeltük. Az emberek szeretnék másoknak megmutatni a statisztikájukat.
A legfrissebb adatok szerint már 550-600 millió közé tehető azoknak a száma, akik előfizetnek valamilyen zenestreaming platformra. És folyamatosan növekedik azoknak a száma is, akik egynél több ilyen előfizetést tartanak fenn. A YouTube Music szolgáltatást sokan a YouTube Premiummal együtt veszik igénybe. Az Egyesült Államokban az idei évben átlépte az 1 billiót a streaming lejátszások számra. És összesen már több mint 30 milliárd dolláros bevételt generálnak ezek a szolgáltatások globálisan.
Azzal együtt pedig, hogy a streaming platformok folyamatosan növekednek, valójában továbbra is szimplán a YouTube-on hallgatják a legtöbb zenét. Vannak dolgok, amik sosem változnak. A videomegosztó ennek a szegmensnek a koronázatlan királya.