A Kotaku több belsős forrásra hivatkozva úgy tudja, hogy már javában készül a következő BioShock a Take-Two berkein belül. Ez persze nem akkora meglepetés, hiszen egy nagyon sikeres sorozatról van szó, azonban a mögötte álló fejlesztőcsapatot teljesen újra kellett szervezni, hiszen az ötletgazda Ken Levine és az Irrational Games feloszlott, maga Levine pedig egy teljesen új projekten dolgozik.
A lap úgy értesült, hogy ez az új stúdió valójában az a titkos csapat, amit a Gears of War egykori producere, Rod Fergusson rakott össze San Franciscóban. Fergusson a BioShock Infinite esetében is producer volt, majd elindította az új stúdiót, majd kilépett, hogy visszatérjen a Gears of Warhoz immár a Microsoft új stúdióját, a The Coalitiont vezetve.
Úgy látszik, hogy a viszonylag sikertelen Mafia 3 után a Hangar 13 munkatársainak egy jelentős része csatlakozott ehhez az új stúdióhoz, és már egy jó ideje a Parkside kódnév alatt készülő új BioShock-játékon tevékenykednek.
Mindez azért érdekes, mert a Hangar 13-tól távozó alkalmazottak már nem beszélhettek egykori stúdiójukról azzal kapcsolatban, hogy min is dolgoznak, pedig a hírek szerint még sokan akartak csatlakozni, és vélhetően ha tudták volna, hogy min kell majd dolgozniuk, akkor ez a döntés eléggé leegyszerűsödött volna.































