A Google még 2019-ben jelentette be a Tiles grafikus elemet a Wear OS felhasználói felületénél, viszont egészen mostanáig ennek a használata csak egy szűk rétegnek volt megadatott. Szinte csak a Google saját szoftveres megoldásait lehetett a csempékkel kiaknázni, ez viszont most megváltozik.
A Tiles az okosórák esetében arra nyújt lehetőséget, hogy gyorsan egészen sok információnak juthasson birtokába az ember anélkül, hogy elő kellene vennie a mobilját. Lényegében olyan megoldások ezek, mint a mobilokon a widgetek, melyek egyszerre mutatnak több adatot az adott szolgáltatással kapcsolatosan, és interakciós lehetőséget is nyújtanak. A megtapintásukkal pedig mobilon megnyitható a hozzájuk tartozó app, amivel még több funkció válik azonnal elérhetővé.
Megoldható volt eredendően a Tiles révén, hogy több napra előre megnézze az ember a várható időjárást, lehetett itt olvasni a bejövő üzeneteket, mutatta a napi aktivitást, és így tovább. Viszont külső fejlesztők nem igazán hozhattak létre saját megoldásokat a Tiles kihasználására. És ez az, ami most megváltozott. Ezentúl ugyanis már bárkinek lehet arra módja, hogy egy saját „csempét” tervezzen a Wear OS operációs rendszerre.
A jövőben ennek az új lehetőségnek köszönhetően több fejlesztőnek a figyelmét keltheti majd fel a Wear OS, hiszen így jobb felhasználói élményt lehet majd elérni. A Tiles kihasználásával ráadásul már a Google szoftveres megoldásaival egyenrangú fejlesztések lesznek kalap alá hozhatóak, ami szintén nem elhanyagolható dolog. Viszont egy kicsit még mindenképpen várni kell arra, hogy ezek ténylegesen megjelenhessenek.
Egyelőre még nem publikálhatóak a harmadik féltől származó Tiles szoftveres megoldások. Jelenleg alfa verzióban érhető csak el az fejlesztői eszköz, ami az Android Studio keretei között lehetőséget nyújt az okosórákra szabott „widgetek” létrehozására. A Wear OS egy későbbi frissítése lesz majd az, ami elhozza az új Tiles megoldásoknak a támogatását.
Azt pontosan nem lehet tudni, hogy ez mikorra készül majd el, de valószínűleg a tavasszal futhat be. A Wear OS egy nagyobb jelentőségű frissítésnek néz elébe, amivel más egyéb változásokra is számítani lehet. Az a hír járja, hogy a Google már tényleg nagyobb prioritást fordít majd erre, de azt nehéz megmondani, hogy ezúttal meddig fog kitartani a lendület. Eddig akár hány alkalommal tűnt úgy, hogy most már tényleg komolyabban veszi majd a cég a Wear OS fejlesztését, mindig csalódni kellett benne.
Viszont mostanában arról is egyszer sűrűbben lehet hallani, hogy a Samsung is a Wear OS-re válthat, ami tényleg azt sejteti, hogy a Google komoly változásra készül. Plusz időközben a keresőóriás a Fitbithez is hozzájutott, így annak sincs már akadálya, hogy referencia okosórát tervezzen.






























