Már az iPhone 12 is képes visszafelé tölteni

A MagSafe akkumulátor révén derült erre fény, ami egyébként eléggé könnyen elforog a mobilok hátán, de más terméket is tud tölteni.

Már az iPhone 12 is képes visszafelé tölteni

Néhány napja jelentek meg arról a hírek, hogy az Apple az iPhone 13 esetében végre engedélyezni fogja azt, hogy az okostelefonokat a vezeték nélküli töltési technológia révén lehessen arra használni, hogy töltenek róla például viselhető kiegészítőket vagy akár más okostelefonokat. Most viszont arról számolhatunk be, hogy igazából már az iPhone 12 is tudja ezt.

Az Apple a napokban dobta piacra a MagSafe akkumulátort, ami nagyjából tekinthető az akkumulátoros tokok egyfajta utódjának is. És mostanra megjelentek az első tesztek a termékről. Ezekből pedig egyértelműen kiderült az, hogy az iPhone 12 nemcsak, hogy tölthető a külső akkumulátorról, de az okostelefon maga is képes energiát pumpálni az telepbe, szóval tudja viszonozni a segítséget, amikor áramot kap.

Galéria megnyitása

Ez a fejlemény nem nevezhető teljesen váratlannak. Mielőtt az iPhone 12 megjelent tavaly, felreppent a hír, hogy nemcsak a szimpla Qi töltésre lesz képes az Apple új mobilja, hanem a visszatöltést is tudni fogja. FCC dokumentumok bizonyították, hogy a fejlesztők szerették volna ezt megvalósítani. A készülék bemutatkozott, de ez a funkció nem került benne aktiválásra, legalábbis egészen eddig.

Galéria megnyitása

Most már nem kérdéses, hogy valóban tudja az iPhone 12 is a töltésmegosztást vezeték nélküli módon, csak éppenséggel erre nagyon korlátolt keretek között, konkrétan egyetlen helyzetben képes. De igazából ez túl meglepőnek nem nevezhető, ugyanis nem ez az első eset, hogy az Apple korlátozásokkal vezet be egy funkciót. Abból derült ki ez a lehetőség, hogy amikor fel van téve a MagSafe akkumulátor a telefonra, és a mobilt bedugják a töltőre, akkor az iOS 14.7 megjeleníti a töltésvisszajelzőt a kiegészítőnél is.

Galéria megnyitása

Arra vonatkozó információk egyelőre nincsenek, hogy a visszafelé töltés mennyire nagy hatékonysággal, teljesítménnyel fog menni. Nem lennénk meglepve, ha ugyanazt az 5 wattot tudná ilyenkor biztosítani, amivel eleve a MagSafe akkumulátor is tudja táplálni az iPhone 12-t.

Egyébként azt nem tudjuk, hogy a felhasználó mennyire díjazza majd azt, hogy a mobilja töltés közben nem csak a beépített akkumulátorra fog koncentrálni, mivel a maga nemében így is az iPhone 12 a leglassabban tölthető készülék a piacon, így pedig a folyamat még tovább fog tartani. Persze a tulajdonos leválaszthatja majd bármikor a telepet, ez csak egy mozdulat, és onnantól nincs ilyen gond. Ha idő szűkében lesz például, akkor ezt mindenképpen érdemes megtenni.

Galéria megnyitása

Ha már itt tartunk, akkor azt is érdemes megnézni, milyen információkra, tapasztalatokra tettek szert azok, akik az elsők között ismerkedtek meg a MagSafe akkumulátorral. Ami minden bizonnyal az iPhone 13-at is támogatni fogja már.

A termék a beszámolók szerint nemcsak a mobiloknak a töltésére alkalmas, hanem más eszközt is lehet vele táplálni. Egészen konkrétan az AirPods vezeték nélküli fülhallgatónak a megfelelő változatait képes ellátni energiával – de még a Samsung hasonló készülékét is, szóval nem túl válogatós. Tesztelték az Apple Watch okosórával is, de azzal sajnos nem lépett interakcióba a kiegészítő, pedig minden bizonnyal vannak, akik ezt a lehetőséget is szívesen kihasználták volna. És egyébként nem lehet MagSafe töltővel tölteni, hiába érhető ez el iPhone-on keresztül ugyanúgy a MagSafe révén.

Galéria megnyitása

Az okostelefonra nagyon erősen feltapad a MagSafe akkumulátor, nem lesz probléma ilyen szempontból a készülékkel. Még tokkal is tudja majd használni az ember, az egyszerűbb szilikon „ruhák” felett is gond nélkül meg fog állni a kütyü. Viszont elforogni eltud, méghozzá eléggé könnyedén. Szóval azzal számolni kell, hogy attól függetlenül, hogy nem fog leesni, azért nem túl stabilan áll majd a helyén.

Jóval vastagabb az okostelefonoknál az eszköz, azonban aránylag könnyű, nem jelent túlzottan nagy terhet a mobilon. Az anyaghasználata nem kiemelkedő, nem kapott tapintásjavító bevonatot, és csúszásmentesítő réteg sincs rajta. Valószínűleg úgy volt vele az Apple, hogy a szimpla fényes felületű műanyag burkolattal fog a legkönnyebben kicsúszni a zsebből anélkül, hogy leesne.

Galéria megnyitása

Szoftveresen vannak még érdekességei a kütyünek. Az iOS 15 harmadik bétájának használata mellett például még nem tudja megjeleníteni a MagSafe akkumulátort a mobil és azt jelzi, hogy Lightning kábelen keresztül töltődik éppen. A kamera használatánál pedig amikor aktív a LED-es villanó, akkor azt írja, hogy jobb eltávolítani a „vaku” használata során a kiegészítőt, pedig nem takarja azt, így nem tudni, hogy erre mi lehet a magyarázat. Talán ha valaki fejjel lefelé teszi fel, akkor van erre esély, ilyen esetben viszont a kamera sem fog kilátni.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap