A Metal Gear Solid 5 mellett az egészen zseniális P.T. demóval bevezetett Silent Hills tartott számot a legnagyobb érdeklődésre Kojimától és csapatától. Az utóbbi években eléggé lejáratott, teljes érdektelenségbe fulladó sorozatot úgy tűnt, csak egy Kojima-kaliberű játéktervező rebootolhatja sikeresen, így a Konami részéről logikus volt a döntés, hogy őt rakja a projekt élére. Hogy mennyire sikeres reboot lehetne a Silent Hills, azt a P.T. demó bizonyítja, mint ahogy Kojima mellett Guillermo del Toro és a The Walking Deadből ismerős Norman Reedus neve is garancia a sikerre.
A Silent Hills a Metal Gear Solidhoz hasonlóan Kojima csapatánál, a Kojima Productionsnél készült, ám a Konami utóbbi hetekben előadott műsora után már egyáltalán nem meglepő, hogy most a P.T. mellől is lekerült mind a Kojima Productions logo, mind pedig a FOX Engine felirat.
Mindez persze alapvetően még nem jelentene semmit, hiszen korábban a Konami egyértelműen bejelentette, hogy átalakítja a kiadó működését és centralizálja a neveket, így minden játék a Konami Digital Entertainmenttől érkezik majd. A kiadón belül nem lesznek külön megnevezett csapatok, mint a Kojima Productions. A Konami most is erre hivatkozott, amikor arról kérdezték, mi lesz a Silent Hills sorsa. "A stúdió-alapú felépítésről átálltunk a központi-alapú felépítésre, szóval a Kojima Productions nincs többé feltüntetve, mint stúdió. Jelenleg további információval nem szolgálhatunk".
Azt továbbra sem erősítette meg senki hivatalosan, hogy Kojima tényleg komolyan összezördült volna a Konamival, így továbbra is csak a GameSpot állítólag megbízható belsős forrására támaszkodhatunk ebben az ügyben, aki akkor azt mondta a lapnak, hogy Kojimáékat ténylegesen kirakták a cégből, és csak külsős, szerződéses partnerként maradnak decemberig.
Ezek után persze a kiadó visszafogott kommunikációja mellett is nagyon kérdéses a Silent Hills sorsa. Ahogy a Metal Gear Solidot, simán lehet, hogy ezt is egy új csapattal fejleszti tovább a Konami.






























