A Samsung Galaxy S22 nagyjából úgy jár majd, mint a Galaxy S21. Mire bemutatkozik, valójában szinte minden ki fog róla szivárogni. Kicsit talán túlzásnak tűnik ezt így kijelenteni, de lényegében borítékolható a dolog, mivel már most is elképesztően sokat tudunk a Galaxy S22 szériáról, pedig még hónapok vannak a rajtig.

A napokban már egészen konkrétan arról is hírek érkeztek, belsős forrásból, hogy mikor mutatkozhat majd be az felsőkategóriás mobilszéria. Jon Prosser számolt be arról a Twitteren, hogy a Samsung nagy valószínűséggel február 8-án fogja megtartani azt az eseményt, aminek a keretébe reflektorfénybe kerül a Galaxy S22 sorozat.

A híres-hírhedt szivárogtató Prosser már számos esetben szellőztetett meg hitelesnek bizonyult adatokat fejlesztés alatt álló termékekkel kapcsolatosan, szóval megbízható forrásokkal dolgozik. Ebből eredően jó okunk van azt feltételezni, hogy most sem fog tévedni. Még azt is hozzátette a szakember, hogy magyar idő szerint délután 4 órakor fog sor kerülni az eseményre.

A Samsung a leleplezést követően kezdheti el felvenni a rendeléseket, és az első vásárlók előre láthatólag február 18-án vehetik majd kézbe a készüléket. Ez pedig még mindig nem minden, ugyanis arra is kitért a bejegyzésében Prosser, hogy mi a helyzet a Galaxy S21 FE kiadásával. Egy ideje úgy tűnt, hogy ebből már semmi nem lesz, most viszont arról számolhatunk be, hogy ennek a készüléknek januárban lehet majd a bemutatója.

A Galaxy S20 Fan Edition variánsa nagy siker volt, de a Samsung a chiphiány miatt a mai napig nem állított ennek utódot. De amennyiben minden jól megy, január 4-én mégis be fog mutatkozni az SGS21 FE, nem marad a fiókban. Ebben az esetben pedig január 11-ével indulhat majd be a forgalmazás.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére