Már elég régóta keringenek a pletykák azzal kapcsolatban, hogy az AMD rövidesen frissíti Radeon RX 6000-es asztali videokártya-sorozatát, az új modellek pedig a Radeon RX 6x50 XT nevezéktant kapják, ugyanis a jelenlegi generációhoz képest csak minimális változásokat hoznak.
A változások között szerepel, hogy a GPU esetében növelni fogják az órajeleket a nagyobb teljesítmény érdekében, ám az jelenleg nem világos, ezt pontosan hogyan oldják meg. Nincs kizárva, hogy egyszerűen emelik a Power Limitet, de arra is van esély, hogy az új grafikus processzorok a TSMC 6 nm-es csíkszélességével készülnek, így lesz némi mozgástér az órajel emelésére, és ehhez még a Power Limit emelése is hozzácsapható a még nagyobb teljesítmény érdekében. Akármelyik is lesz a forgatókönyv, az már biztosnak tűnik, hogy az új videokártyák mellé az eddigi 16 GHz-es helyett immár 18 GHz-es GDDR6-os memórialapkák társulnak, ami a memória-sávszélesség érezhető növekedését hozza.
A hardver mellett a külcsín is átalakul egy picit, az eddig használt kéttónusú dizájn, amelynél az ezüst-fekete „színvilág” volt a meghatározó, most teljesen feketére vált, valamint zongoralakk felületű betétek is helyet kapnak a termékeken. A Radeon RX 6650 XT esetében érdekesség, hogy újfajta hűtést kapott, már nem egyventilátoros, hanem kétventilátoros megoldással rendelkezik, legalábbis a kiszivárgott fotó alapján. Nincs kizárva, hogy ebből a modellből később nem készül referencia kivitel, csak az AIB partnerek egyedi hűtéssel és/vagy egyedi felépítéssel rendelkező verziói kerülnek forgalomba.
Az újdonságok között a Radeon RX 6950 XT, a Radeon RX 6750 XT, illetve a Radeon RX 6650 XT szerepel. Ezek várhatóan ugyanannyi stream egységet foghatnak munkára, mint jelenleg is forgalomban lévő társaik, ám az órajelek magasabbak lehetnek, valamint a memória-sávszélesség is magasabb lehet, így a teljesítmény összességében növekedni fog. Hogy pontosan mennyivel? Erről majd az első tesztek adnak pontos képet. Az új videokártyák várhatóan 2022. május 10-én rajtolhatnak el, ha pontosak az aktuális értesülések. ekaz új grafikus processzorok a ekében, ám az jelenleg nem világos, hogy ezt aalacsonyabb majd
































