MAGYARORSZÁGON IS TERJEDÉSNEK INDUL AZ EMUI 10 FRISSÍTÉS

A vállalat közleményben számolt be arról, hogy mely hazai modelleket érinti először a frissítés.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2019. dec. 20. 12:14
Magyarországon is terjedésnek indul az EMUI 10 frissítés

A Huawei már egy ideje egyre több okostelefonja számára teszi elérhetővé az Emotion UI 10 grafikus felhasználói felületet az Android 10 operációs rendszer alapjára felépítve. És most a cég úgy érezte, hogy itt az ideje a hazai menetrendet is felvázolni.

Már Magyarországon is vannak olyan okostelefonok, amikre eljutott az EMUI 10 a visszajelzések alapján. De a vállalat elmondása szerint igazán nagy lendületet januártól vesz majd a főverziós frissítés terjesztése. Első körben a kiemeltebb szériák esetében kell számítani a frissítés érkezésére, ahogy az általában lenni szokott. A Huawei az alábbi készülékeket emelte ki:

  • Huawei P30
  • Huawei P30 Pro
  • Huawei P30 Lite
  • Huawei Mate 20
  • Huawei Mate 20 Pro
  • Huawei Mate 20 Lite
  • Huawei Mate 20 X
  • Porsche Design Huawei Mate 20 RS
  • Huawei Novat 5T

A mostani felsorolás kizárólag a Huawei saját márkás készülékeire fókuszál, tehát a Honorokat ezen okból kifolyólag nem tartalmazza. Természetesen Honor modell is lesz, ami frissülni fog az Android 10 és az Emotion UI 10 rendszerre. Kezdve a Honor 20-szal, de most kanyarodjunk vissza a Huawei-hez és az EMUI 10 grafikus felülethez.

A Huawei saját fejlesztésű rendszere kívül-belül egyaránt nyújt új lehetőségeket a felhasználók számára. A frissítést követően egy letisztultabb felület fogja üdvözölni a tulajdonosokat, ami továbbra is remek lehetőségeket biztosít. Érdekesség például, hogy itt már szimultán több videohívás is indítható (osztott képen, HD minőségben), és tovább lett fejlesztve az eszközök közötti fájlmegosztás, miközben a biztonság is javult. Számos ponton törekedett arra a Huawei, hogy felhasználóbarátabbá tegye az EMUI-t, ami a beállításokban például különösen érződni fog.

Ezúttal is megemlítette a Huawei, hogy az Emotion UI 10-ben már lesz egy kivételesen jó sötét mód, melyet úgy optimalizálta a vállalat, hogy az kifejezetten jó olvashatóságot biztosítson. A kontrasztosságon sokáig dolgozott a vállalat a szövegeknél és az ikonoknál egyaránt. A tovább gondolt osztott képernyő javítja a produktivitást, és ugyanerre szolgál a számítógéphez csatlakoztathatóság, valamint a Drag-and-Drop fájlmegosztás. Az információk átadása kiemelkedő biztonság mellett megy majd, jóváhagyásra van itt szükség minden lépésnél.

Amikor elérhetővé válik a frissítés egy készülékre, akkor arról „szól” az Android, de persze ezt manuálisan is lehet ellenőrizni a beállításokon belül a rendszer opciói között a szoftverfrissítés saját menüpontjában. És bár a frissítések általában egyszerűen telepíthetőek, a Huawei a közleményében kiemelte, hogy az összes hivatalos ponton (szerviz, Pop-Up Store, Experience Store) segítenek a tulajdonosoknak a cég képzett dolgozói.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
syler74
syler74
2019. dec. 22. 19:44
#3

Egyszerre vettem a párommal P30-at..ő kapott rá 10-est,én nem.Érdekes.

DemonDani
DemonDani
2019. dec. 23. 9:32

@syler74 Fokozatosan terjed, ezt mindig minden gyártó elmondja. Néhány hetet igénybe vesznek a frissítési folyamatok. De, ha nagyon vágyod már a 10-et, akkor a Care alkalmazásban érdemes lehet utánanézni.

Boldog karácsonyt!

janoba
janoba
2019. dec. 22. 0:42
#2

Honor 20pro két hete 10-est futtat.

Abel99
Abel99
2019. dec. 21. 9:53
#1

Nekem Mate 20 lite-on már fut az emui 10

DemonDani
DemonDani
2019. dec. 21. 21:46

@Abel99 Köszi a visszajelzést!

Boldog Karácsonyt!

Vissza az oldal tetejére