MAGÁTÓL FOGJA ARCHIVÁLNI A RITKÁN HASZNÁLT APPOKAT AZ ANDROID

A tárhelymenedzselés egyszerűbben megy majd a jövőben az újításnak köszönhetően, és ezzel a felhasználók csak nyernek a Google szerint.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. ápr. 13. 17:20
Magától fogja archiválni a ritkán használt appokat az Android

Az iOS operációs rendszer már hosszú ideje lehetőséget nyújt arra, hogy a nem használt alkalmazásokat jegelni lehessen, miközben a felhasználói adatok megmaradnak, és bármikor vissza lehet hozni a programot, ha mégis szükség lenne rá. Hasonló lehetőséget vezet most be az Androidnál a Google, és ez automatikusan fog működésbe lépni.

„Auto-archive” címszó alatt érkezik az új funkció, ami segít majd abban, hogy a tárhely kevésbé telítődjön ritkán, vagy egyáltalán nem használt adatokkal. Sok applikációt telepítenek az emberek úgy, hogy csak néhány alkalommal használják. Az Android már képes felhívni a figyelmet a nem használt alkalmazásokara, de van úgy, hogy egy programot megtart az ember akkor is, ha igazából csak évente egyszer van rá szükség. Itt jön képbe az automatikusan működő archiválás.

Úgy tudja az Android lényegesen kisebb helyre összeszorítani a ritkán használt appokat, hogy azokat bármikor elő lehet venni, és minden felhasználói adat azonnal rendelkezésre áll.

Az Android operációs rendszer pontosan tisztában van azzal, hogy mik azok a programok, amikhez az ember akár hónapok vagy évek óta hozzá sem nyúlt. Ezeket fogja az auto-archive funkció kezelésbe venni. A program nem tűnik majd el az okostelefonról, az indításra szolgáló ikonja is bármikor hozzáférhető lesz, csak részben kell letölteni, amit gyorsan megold majd a rendszer a háttérben. A felhasználó összes beállítása megmarad, semmilyen hátránnyal nem jár az újítás.

Galéria megnyitása

A Google elmondása szerint az alkalmazások általánosan 60 százalékkal fognak kevesebb helyet foglalni a háttértáron, ha az Android archiválja őket. Ami nagyon sok megtakarítást jelenthet, hiszen ma már vannak olyan programok, amik több száz megabájtnyi helyet foglalnak el. Ráadásul a megtakarítás az említettnél nagyobb is lehet adott esetben, sok múlik a szoftvereken.

Ahogy azt említettük, az alkalmazások ikonja ugyanúgy látható marad a gördülékeny elérés érdekében, a képernyőre kihelyezett ikonok sem módosulnak. Annyi változás viszont észrevehető lesz, hogy a parancsikon fölé áttetsző felhő piktorgram kerül majd. Ebből egyértelműen látják majd a felhasználók azt, hogy az adott app éppen archivált állapotban van.

Galéria megnyitása

A fejlesztők számára is előnyös ez az újítás, mert ennek köszönhetően több felhasználót tudnak majd megtartani, kevesebb lesz az applikációk törlése. Eddig a nem használt programokat mindenki törölte, ha fogytán volt a tárhely, de a továbbiakban már magától megtörténik az archiválás, ezáltal eleve később okozhat gondot a háttértár szűkössége, és az emberek nem is feltétlenül a már eleve archivált programok törlésével fogják kezdeni a tárhely felszabadítását, ha arra lenne szükség.

Fontos azt elmondani, hogy ez kizárólag azoknál az alkalmazásoknál megy, amik nem APK formátumban futnak már, hanem AAB, vagyis Android App Bundle csomagból települtek. Az utóbbi időben már csak ezt engedi levegőhöz jutni a Google a Play Áruházon belül, de ettől függetlenül azért akad még számos olyan alkalmazás, ami APK alapú, és ebből eredően azoknál az új automatikus archiválás nem fog menni.

Galéria megnyitása

Arra is figyelni kell, hogy az archiválásra kerülő alkalmazás csak akkor állítható helyre teljesen, ha a Play Árhuzában elérhető. Tehát abban az esetben, hogy ha kikerül a kínálatból egy applikáció, elképzelhető, hogy hoppon marad az ember, de erre viszonylag kicsi az esély. Ez említhető hátrányként az automatikus archiválásnál, de nem sűrűn esik meg, hogy egy App Bungle formátumban kezelt, szóval folyamatosan fejlesztett és friss applikáció kiesik a kínálatból.

Kikapcsolható az automatikus archiválási funkció, ha valaki nem szeretne ezzel élni, és külön az appokat is ki lehet venni ennek a hatóköréből. Ha van olyan program, aminél fennáll a veszélye annak, hogy esetlegesen nem lehet majd visszahozni, ott ezt érdemes megtenni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
marc23
marc23
2023. ápr. 15. 9:32
#2

Mondhatom zsenialis otlet!! Csak egy nagy doglott hallal basznam pofan az ilyet aki ezt kitalalta! Miert kell a rendszernek beleokoskodnia h leszedje azokat az appokat amire a usernek ritkan, de szuksege van!  Amugy az a user aki foloslegessen tarolja az appokat a telefonjan es ertetlenkedik h miert keves a hely a mobiljan az v gyerek v hulye! Az iosbe legelabb ezt ki lehet kapcsolni, na meg van olyan, h ha hely szukeben vagy akkor sajat magad offolhatod, azaz torli az appot,de az adatokat meghagyja!

egyebkent meg mindenki addig nyujtozkodjon amig a takaroja er! Ugy latszik ezt a jo oreg magyar kozmondast a googlenel nem ismerik! Csak arra szamitanak h mindenki olyan hulye mint ott az usaban!

humaniod
humaniod
2023. ápr. 13. 19:58
#1

Csak egy újabb iOS-feature copy, öt év késéssel. Az évtized végére tudni fogja azt az Android, amit ma az Apple telefonjai. Wow!

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2023. ápr. 14. 8:19

@Samanoske azonos/jobb akku idő, azonos/jobb sebesség, összes hardveres funkció működik. Na ebből max. kettőt választhatsz egy custom rom esetében. Mondjuk általában az üzemidő az, amiben sokkal szarabbak, mert nem tudnak úgy optimalizálni, mint a hardver gyártója. Bohóckodni jók ezek, meg ha speciális felhasználásra kell (pl. zsebszerver, dedikált GPS) de hétköznapi felhasználásra értelmetlen önszopatás.

Vissza az oldal tetejére