A Fractured Lands olyan, mintha a Falloutból, a Mad Maxből és a PUBG-ből gyúrták volna össze: battle royale játék egy elhagyott épületekkel teli, pusztuló világban, melyen hatalmas homokviharok dúlnak, és a bőrruhákba bújt roncsvadászok összetákolt járműveiken utazgatnak.

A fejlesztő Unbroken Studios munkatársai korábban olyan címeken dolgoztak, mint a Battlefield, a Call of Duty. a Medal of Honor, vagy a God of War-sorozat. A zárt bétatesztek indulását júniusra tervezik.

A stúdió bejelentése szerint egy őrült posztapokaliptikus világban kell majd halálos országúti harcossá válnunk, túlélve a többi játékost a benzingőzös multiplayer embervadászatok során. A fegyverek is jelentős szerepet töltenek be, de a legfontosabb eszközünk az autónk lesz. A különböző összegyűjtött alkatrészekkel erősebbé, veszélyesebbé tehetjük, tárolhatjuk benne készleteinket, illetve segít az ellenséges játékosok kiiktatásában, de egyben hangos, zabálja az üzemanyagot, és akár el is lophatják tőlünk.

A battle royale hagyományos korlátozó elemét itt egy radioaktív vihar tölti be, mely egyre kisebb területre szorít majd be minket.

A zárt bétára a hivatalos oldalon jelentkezhettek. Az első három tesztfázis a június 8-i, június 22-i , és június 29-i hétvégékre várható, a korai hozzáférés júliusban indul a Steamen.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére