Az M.2-es formátumú SSD kártyákból egyre szélesebb választék áll rendelkezésre, és szerencsére az abszolút belépőszint felé is szépen terjeszkedik a kínálat, ami összességében jó hír. A gyártók már készülnek az M.2-es SSD-k aranykorára is, hiszen sorra tűnnek fel az olyan speciális bővítőkártyák, amelyek akár kettő vagy négy ilyen meghajtó is fogadnak. Ezekhez speciális hídchipek is készülnek, amelyek remélhetőleg olcsóbbak lesznek, mint PLX sorozatú társaik.

Galéria megnyitása

A legfrissebb ilyen bővítőkártyákat a Gigabyte mutatta be, ugyanis megjelentek a CMT403x sorozat tagjai, amelyek ketten vannak: az egyik kettő, a másik pedig már négy M.2-2280-as vagy M.2-22110-es kártyát is fogad. A CMT4032-es modell egyetlen nyomtatott áramköri lapot használ, amelynek alján PCI Express 3.0 x8-as csatoló foglal helyet. Ez a modell két darab PCi Express 3.0 x4-es M.2-es slotot kapott, amelyekhez még hűtőlap is jár.

A CMT4034-es változat ezzel szemben már két nyomtatott áramköri lapra támaszkodik. Az egyik NYÁK tartalmazza a PCI Express 3.0 x16-os csatolófelületet, a másik pedig ennek a tetején foglal helyet, méghozzá oldalanként két darab M.2-es bővítőhellyel felszerelve. A négy M.2-es slotban szintén M.2-2280-as vagy M.2-22110-es SSD-k kaphatnak helyet, amelyekhez egy-egy PCI Express 3.0 x4-es kapcsolat van. A hűtőlapok itt is a felszereltség részét képezik.

Mindkét bővítőkártya kapott foglalatonként egy hőérzékelőt, ami segít az M.2-es SSD üzemi hőfokának folyamatos figyelésében. Ezen felül aktivitásjelző LED-ek is kerültek az M.2-es slotok mellé, így látható, rendben működik-e az adott SSD. Fontos viszont kihangsúlyozni, hogy ezek az M.2-es slotok csak és kizárólag PCIe NVMe kártyákat fogadnak, SATA csatolós példányokat nem.

A Gigabyte újdonságai várhatóan hamarosan elérhetővé válnak kereskedelmi forgalomban, az azonban egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mennyibe kerülnek majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
thestock
thestock
2018. júl. 5. 11:19
#1

Ez mind szép és jó, de kitalálhatnának valamit a melegedésre is. Gondolom az a lemez akkor ér valamit hogy ha közvetlenül érintkezik az SSD-vel,ahhoz viszont el kell veszíteni a garit.
Itt a nyár, egyre melegebb lesz,és gondolkodhatok azon hogy hűtsem hatékonyan ezt a r*hadt EVO-t...

legyes
legyes
2018. júl. 5. 17:08

Én megdupláztam a Crucial MX300 525 sebességét azzal, hogy a radiátor mögé tettem lustaságból. Ugyanis nagyon picire vette az utolsó firmware a thermal throttlingot :(

Vissza az oldal tetejére