Az LG G5 SE-ről ilyen formán még nem volt szó az iPon hasábjain, de egyébként már megismerkedhettek vele olvasóink. Mikor hetekkel ezelőtt beszámolhattunk a szerényebb LG G5 érkezéséről. Akkor még nem volt helyén a kirakós minden eleme, mostanra viszont összeállt a kép. A H840 és a H845 modellek az LG G5 SE néven fognak kereskedelmi forgalomba kerülni.

Eredetileg úgy tűnt, hogy az LG G5 butított változata messziről elkerülheti majd Európát, most azonban már arról számolhatunk be, hogy a készülék a latin-amerikai régió mellett Oroszországban is biztosan forgalomba fog kerülni, és nem kizárt, hogy előbb-utóbb nálunk is felbukkan. Éppen ezért érdemes ismét górcső alá venni, immáron LG G5 SE néven.

Galéria megnyitása

Az dél-koreai tervezők ezt a mobiltelefont teljesen ugyanolyanra szabták, mint a G5-öt, ami itt azért nagyon fontos, mert így ez a készülék is együtt működhet majd az LG G5-höz készített modulokkal. Jelenleg kettő ilyen egység van, az egyik a fotózást segíti, a másik pedig jobb minőségű zenehallgatást tesz lehetővé. Az LG a jövőben még több modult készít, és a tervek szerint független fejlesztőket is bevonnának, éppen ezért a modulok fejlesztéséhez minden szükséges leírást ingyenesen elérhetővé tett a vállalat. A G5 SE szinte mindenben megegyezik az LG G5-tel, leszámítva a központi chipet és a rendszermemória kapacitását.

A G5 SE modellben is Qualcomm lapka van, de be kell érni a Snapdragon 652 besorolású chippel, ami szerényebb teljesítményt fog nyújtani minden tekintetben, mint az eredetileg bevetésre küldött Snapdragon 820. A nyolcmagos MSM8976 persze még így is jól teljesít majd szinte minden tekintetben, leszámítva a grafikus teljesítményét, ami drasztikusan kisebb, mint a G5-é. A rendszermemória 4-ről 3 GB-ra csökkent, de ez igazából egy átlagfelhasználónál nem okoz jelentős feltűnést. Plusz meg kell még említeni, hogy a központi chip cseréjének vonzatául itt már nem a Qualcomm X12 LTE modem van jelen, hanem „csak” az X8 LTE, ami 300 Mbps-os letöltési sebességet nyújthat.

Összességében a fent felsoroltak vállalható áldozatot jelentenek, ha sokkal kedvezőbb áron lehetne hozzájutni ehhez az újdonsághoz. Arról viszont továbbra sem tudunk nyilatkozni, hogy mennyivel lesz olcsóbban hazavihető az LG G5 SE, mint a zászlóshajó.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Lacilacilaci
Lacilacilaci
2016. ápr. 25. 14:55
#2

Pont nekem való telcsi lenne. Nekem bejönnek az LG-k és ez végre nem túl nagy de ezzel a Soc-cal és Qhd kijelzővel biztos hogy akadni fog a telefon ami visszalépés lenne a 2 éves G2-m után. Azonkívül sztem lesz vagy 160e.

DemonDani
DemonDani
2016. ápr. 26. 18:15

Nem, távolról sem ez a helyzet. Ami Snapdragon 652, az Snapdragon 652. Eleinte más néven lett bemutatva, és nevet váltott, de sosem került forgalomba, csak ezen a néven, és bizony ez nagyon erős.

A processzort terén simán kenterbe veri a Snapdragon 808-at, az IGP pedig csak néhány százalékkal, mondhatni elhanyagolhatóan marad el tőle.

Szóval ez bizony legalább olyan tempósan veszi majd az akadályokat, mint az LG G4 tette azt.

thspo
thspo
2016. ápr. 25. 11:39
#1

nem lenne ez rossz, ha jó áron adnák és nem lenne ilyen mocsok ronda. Nem lesz rossz SOC ez a 652, ha nem felső kategóriás áron fogják szórni.

Vissza az oldal tetejére