Az LG nagy múltra tekint vissza a fül- és fejhallgatók piacán, most pedig egy nagyon jól sikerült terméket tett le az asztalra, ami sokak érdeklődését keltheti majd fel a benne rejlő technológiáknak köszönhetően. A hazai boltokba is érkező Tone Free T90S a felsőkategóriás képviseli majd a cég által felvonultatott TWS-ek körében.
A fülhallgatókból sok gyártó igyekezik a lehető legtöbbet kihozni, és az utóbbi időben a térhangzás terén is próbálnak a termékek egyre többet nyújtani. A Tone Free T90S esetében az LG azzal akar nagyot gurítani, hogy itt először támogatott teljes egészében a Dolby Atmos és ezzel párhuzamosan a Dolby Head Tracking technológia is. Mindenféle tartalomtípus esetén be lehet majd kapcsolni a fejkövető virtuális térhangzást. Korábban ezt még senki nem oldotta meg.
Az eszköz a Dolby jelenleg elérhető technológiáinak teljes palettáját próbálja felvonultatni. A Dolby Atmos Virtualizer és az Optimizer eljárásokat bevetve lesz képes olyan helyeken is térhangzást nyújtani a szerkezet, ahol más vezeték nélküli fülhallgatóknál ez nem megoldott. Még immerzívebb és még természetesebb élmény lesz ezáltal mindenféle tartalomfogyasztás a hangzás szempontjából. A viselhető kiegészítőhöz tartozó dedikált alkalmazásban lehet majd állítani a térhangzást, például szabályozható lesz, hogy mennyire tágas teret szimuláljon, de EQ profilokat is innen lehet majd elérni.
A 9,8 mm-es hangkeltő nagyon alacsony tömeg mellett ígér kiváló hangzást, annak köszönhetően, hogy grafént is alkalmaztak a tervezése során. Persze minden fülesről a valódi teszteket követően lehet képet alkotni a hangzásáról, de az LG így ír az újdonságtól várható audió élményről: „a tiszta grafén használata az LG legújabb fülhallgatóiban csökkenti a rezgéseket, valamint kiegyensúlyozottá és pontosabbá teszi a membránokból érkező hangokat, erőteljes basszusokkal és fokozott közép- és magas frekvenciákkal.”
Támogatott az adaptív zajszűrés. Az ANC-nek köszönhetően a menet közben is tökéletesen átadhatja majd magát a zenehallgatás élményének a felhasználó. Az optimális zajcsökkentést a Tone Free T90S magától tudja beállítani. Három mikrofon található az eszközben, és arról is gondoskodni fognak ezek, hogy a telefonhívások alkalmával tiszta és természetes legyen a felhasználók hangja. Természetesen a zajszűrés is menni fog ilyen esetben. Külön VPU egység dolgozik azon, hogy a fülest viselő személy hangját kiemelje, minden mást viszont kiszűrjön.
Az LG egy ideje már a Meridian vállalattal együtt dolgozva tervezi a különböző hangszórókat, fülhallgatókat és más hasonló termékeket. Jelen esetben is arról van szó, hogy a Meridian csapata segítette a hangolást. Van Snapdragon Sound támogatás is, adott az aptX Adaptive kiterjesztés a Bluetooth 5.4 kapcsolat mellett. Kezeli a fülhallgató a 24 bites, 96 kHz-es hanganyagokat. Van Google Fast Pair és Swift Pair opció is a simább társítás érdekében, és több forráshoz is csatlakozhat az eszköz párhuzamosan.
Nem okoz gondot a Tone Free T90S-nek, ha esetleg megázik, ugyanis kapott IPx4 tanúsítványt, ami alapján az intenzív esőt még képes lesz elviselni. Az LG olyan extrával is szolgál itt, mint az UVnano technológia. Ez a cég saját higiéniai fejlesztése, amit mostanra több éve alkalmaz a vezeték nélküli fülhallgatóknál. Az UV fényes fertőtlenítés elvileg a baktériumok több mint 99 százalékát megsemmisíti.
Kicsit szokatlan a készülék formavilága, de az LG azt is elmondta, hogy a formatervezés sem véletlenül lett ilyen. Nagyon sokat dolgoztak a mérnökök azon, hogy a Tone Free T90S tökéletesen illeszkedjen a helyére, így akár intenzív mozgás mellett is kényelmes lesz viselni. Bár többször is hangsúlyozta az LG, hogy igyekeztek a tömeget alacsonyan tartani, ebből a szempontból nem különösebben érdekes az eszköz, 5,7 grammot nyom, ami teljesen átlagos, és a 43 grammos tokja is szokványos.
Egy töltéssel a Tone Free T90S 9 órán keresztül lesz szünet nélkül használható moderált hangerő mellett, viszont ehhez ki kell kapcsolni a zajszűrést. Az ANC valamelyest csökkenteni fogja az üzemidőt, de az nem derült ki, hogy mennyire. A teljes üzemidő 36 óra lehet, ha a felhasználó a tokba épített akkumulátort is teljesen kihasználja, és közben az aktív zajszűrést kikapcsolva tartja.
Az LG Tone Free T90S 77 ezer forintos ajánlott fogyasztói ár mellett került forgalomba Magyarországon.