A Star Wars Battlefront 1 és 2 a videojáték történelem legsikeresebb játékainak számítottak a 2000-es évek közepén. A Pandemic Studios olyan egyedi és megmásíthatatlan Star Wars élményt tett le az asztalra, amit fiatalok és felnőttek egyaránt imádtak.
A Battlefield játékokra hajazó játékok PlayStation 2-re, Xbox-ra és PC-re voltak elérhetőek, a sok milliós eladásaik pedig egyértelművé tették, hogy a sorozatnak folytatódnia kell. Sajnos azonban a hatalmas sikerek ellenére egy törés történt, az ambiciózus harmadik részt fejlesztő Free Radicals ugyanis két év fejlesztés után elvesztette a cím feletti jogot, és nem adhatták ki a játékot. Pár évvel később, a Free Radicals társalapítója megerősítette a híreket, miszerint a Battlefront 3 már szinte teljesen kész volt.
A Star Wars Battlefront sorozat fő vonala megszakadt. PSP-re és Nintendo DS-re érkeztek még játékok, ezeket a Rebellion fejlesztette és sokak szerint a már majdnem kész 3. rész alapjaira épültek. Hosszú évek után, miután az EA-hez kerültek a Star Wars jogok, a sorozat újra életre kelt, igaz, ennek már nem volt köze a Pandemic féle irányvonalhoz.
Most azonban egy hatalmas fejlemény történt a Star Wars Battlefront III ügyében. A törlés előtti héten ugyanis készült a játékból egy Nintendo Wii verzió, ami most a nagyközönség számára is elérhetővé vált.
A valahogy kiszivárgott változat teljesen játszható állapotban van, bár nem hibátlan, vannak vele gondok bőven. Az olyan rajongók, akik viszont szerették a játékot, biztos, hogy örömüket lelik majd az utolsó build felfedezésében. A build léte viszont azért is fontos, mert az azt megszerző Free Radical Archive csoport célul tűzte ki, hogy ebből a verzióból egy jól játszható címet varázsolnak, vagyis befejezik azt, amit a Free Radical már nem tudott megtenni annak idején.
A lenti videóban azt is megtekintheted, hogyan játszhatsz a játékkal egy Dolphin emulátor segítségével: