Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a Google okosórája érkezéséről évek óta szóltak pletykák. De több mint egy éve már annak is, hogy az első renderképek megjelentek a termékről, ami végül tényleg olyan lett, mint ahogyan a 2021 tavaszán publikált felvételeken látni lehetett. És az sem kérdés már, hogy a Pixel széria a tagjáról beszélhetünk.

A Google I/O-n megvillantott Pixel Watch egy rendkívül letisztult konstrukció lett, kör alakú a megjelenítője és az egész tokja, az előlapot védő üveg pedig közvetlenül találkozik a hátlapot borító elemmel, vagyis lényegében nincsen keret. Egyetlen koron türemkedik ki az egész okosórából, minekután a tokfülek is integráltak, és az oldalán elhelyezett gomb is rejtett.

Galéria megnyitása

Kiemelte a Google, hogy az okosóra nagyrészt újrahasznosításból származó anyagokból készült, a rozsdamentes acél hátoldal és a gumi szíj is környezetbarát alapanyagból van. A szíjat lehet cserélni is, így ezt a felhasználó akár naponta is válthatja, ha úgy tartja kedve, és akár az öltözetéhez is igazíthatja. Gyorscsatlakozóval rendelkezik a pánt, így ez tényleg egyetlen apró mozdulat lesz, illetve kettő, hiszen kettő rögzítési pont van.

Galéria megnyitása

A továbbfejlesztett Wear OS 3 operációs rendszer fut a terméken, ami abból a szempontból mindenképpen érdekes, hogy már tavaly elindította ezt a Google. Szóval a szoftveres terület nem hoz hatalmas fejlődést előre láthatólag. A grafikus felhasználói felület tökéletesen hozzá lesz szabva a kör alakú megjelenítőhöz. A használat során a korona is jól alkalmazható lesz. Elvileg itt fejlettebb értesítéskezeléssel is számolni lehet.

Meg lehet majd vásárolni a Pixel Watch órát mobil hálózati modemmel, és persze anélkül is. Lesz itt Fitbit integráció is, és a Google hivatalos alkalmazásai mind kapnak majd natív okosórás appot, ezek java persze már most is rendelkezésre áll. Megújul a Google Wallet app, és lesz Home alkalmazás is, meg persze Google Térkép, és egyebek mellett az Assistantot is el lehet majd érni. Szolgálni fog a kütyü segélyhívó funkcióval.

Galéria megnyitása

A Fitbit rendszere felelhet majd elsődlegesen az egészségügyi funkciók felügyeletéért. Ebben lesz követhető a pulzus alakulása, az alvási információk összegzése, valamint a napi aktivitások áttekintésére is ezt lehet majd használni. A Google korábban felvásárolta a Fitbitet, de egészen eddig ennek nem sok nyoma volt igazából, de a Pixel Watch esetében elkezdi ezt az üzleti húzást kamatoztatni.

Az okosóra kapcsán elmondta a Google, hogy minden adatokat biztonságosan fog kezelni. A Fitbit és a Google rendszere is nagy figyelmet szentel majd a személyes információk védelmére. Különösen fontos itt, hogy amikor a Google megvásárolta a Fitbitet, akkor a szabályozóknak meg kellett azt ígérnie, hogy a Fitbittel kapcsolatos adatokra nem teszi rá a kezét, tehát az egészségügyi információkat lényegében nem is használhatja fel a vállalat, nem tud ezekkel visszaélni a reklámok pontosabb célba juttatásáért.

Galéria megnyitása

A Pixel Watch kizárólag az Android ökoszisztéma tagjaival fogy üzemelni jelen állás szerint, az Android 8.0 kell majd hozzá minimum, hogy használni lehessen. Google-fiókkal is rendelkeznie kell majd az embereknek.

Nagyon hosszú ideig kell még várni erre az újdonságra, attól függetlenül, hogy a Google I/O keretében a porondra állt. A termék csak ősszel kerül majd a boltokban, amikor a Pixel 7 forgalmazása is indulni fog. Egy prémium árszabású eszköz lesz ez, de pontosabb információ arról sem jött, hogy mennyibe fog kerülni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
19milan97
19milan97
2022. máj. 15. 14:45
#1

Szép a vonalvezetése, bár szerintem nagyon nőiesre sikerült.

Vissza az oldal tetejére