Shop menü

LELEPLEZTE A VILÁG ELSŐ LPDDR5X DRAM MODULJÁT A SAMSUNG

Okostelefonok és más alacsony fogyasztású eszközök számára lesz majd érdekes ez a komponens, és ennek megfelelő fejlődést mutat.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Leleplezte a világ első LPDDR5X DRAM modulját a Samsung

A Samsung Electronics elképesztő tempót diktál a memória technológiák terén, és folyamatosan azon van, hogy az innovációban vezető szerepet töltsön be. Most az iparban elsőként sikerült létrehoznia LPDDR5X memóriát, ráadásul gyártástechnológiai szempontból is fontos előrelépést ért el.

Napjainkban a felsőkategóriás mobilok java LPDDR5 memóriát használ, és az LPDDR4X már egészen általánosan elterjed lett. A Samsung pedig abban bízik, hogy a távoli jövőben az LPDDR5X is ugyanilyen utat jár majd be. A jelenleg legtöbbször alkalmazott 8 gigabites LPDDR5 utódjaként most a vállalat elindította a 16 gigabites LPDDR5X modult, ami szinte minden szempontból jobb lett.

Az újdonságnak nagyobb a kapacitássűrűsége, alacsonyabb a fogyasztása, és növekedett a teljesítménye.

Az LPDDR5X igazából a kötelező köröket futotta le, de a Samsung nagyon jó munkát végzett az eddigiek alapján. Már az eleve egy fontos fejlődést jelent, hogy a 8 Gb-es egységet 16 Gb-es váltotta fel, ezáltal kevesebb modul alkalmazása mellett lehet majd elérni tetszőleges RAM kapacitást. 2018 után most ez a legnagyobb előrelépés az alacsony fogyasztású eszközökbe szánt memóriák piacán, akkor mutatkozott be az első LPDDR5 egység.

Galéria megnyitása

A Samsung friss sikervárománya más 30 százalékkal nagyobb teljesítmény elérésére képes azonos körülmények között, hiszen ennek már nem 6,4 Gbps-os a tempója, hanem 8,5 Gbps elérésére képes. De mivel ez a mobileszközöket veszi célba, nem ez az egyetlen fontos fejlődési szempont. Lényeges az is, hogy a gyorsulás és a nagyobb kapacitás mellett sikerült a fogyasztását lentebb faragni. 20 százalékkal kevesebb energiát emészt fel működés közben, mint az elődje.

Kiemelte azt is a Samsung, hogy ebből már létre lehet hozni akár 64 GB-os memóriacsomagot is. Ez persze nem mobiloknál lesz majd érdekes, hanem más felhasználási területeken. Például amennyiben notebookot építenek olyan alapra, amiben LPDDR5X memória kerülhet felhasználásra.

Galéria megnyitása

A vállalatok általában azt nem szokták pontosan elmondani, hogy egy memóriát milyen csíkszélességen állítanak elő. Csak közelítőleg beszélnek erről, hogy milyen osztályú eljárást alkalmaznak. A világ első LPDDR5x egységeiről viszont pontosan tudni, hogy 14 nanométeren születtek meg. Arra nem tért ki külön a gyártó, hogy EUV eljárást alkalmazott-e, de korábban DDR5 memória kapcsán 14 nm-es gyártást már EUV-vel emlegetett, szóval erre is jó esély van.

Az LPDDR5X memória a Samsung elmondása alapján szükséges lehet majd újonnan létrejövő mesterséges intelligenciát használó megoldásoknál, kiterjesztett valóság eszközöknél, de még a metaverzumot is példaként említette a cég. De arra nem tért ki, hogy az első kész termékek mikor debütálhatnak majd ezzel a technológiával.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére