Az AeroCool Project 7 – Chassis 1 névvel egy új számítógépházat mutatott be, ami több szempontból is különleges. A termék elegáns, letisztult dizájnnal rendelkezik, előlapja pedig rendhagyó, ugyanis tartalmaz egy ledes keretet, ami nyolcféle színben képes világítani, sőt, az egyes színek mellé akár effektek is bekapcsolhatóak, így az összkép semmiképpen sem nevezhető szokványosnak.

A 0,6 milliméter vastag acélváz köré épülő P7-C1 a szokásos ablakos oldallappal éppúgy elérhető lesz, mint teljesen edzett üvegből készített oldallappal, belsejében pedig elég sok hely van annak ellenére is, hogy csak egy közepes torony formátumú megoldásról van szó. A szerelőablakkal is ellátott alaplaptálca Mini-ITX, microATX vagy ATX formátumú alaplapot fogad, a tápegységet pedig egy külön kamrába száműzték, csak úgy, ahogy az adattárolók egy részét is. Ez a dizájn manapság egyre népszerűbb a gyártók körében, hiszen segít a letisztult belső tér kialakításában – a kábelek könnyedén elrejthetőek, ami az alaplapot tartalmazó térség szellőzésére is jótékonyan hat. A tápegység esetében már nem feltétlenül ilyen jó a helyzet, de erre az Enermax már talált megoldást.

No de térjünk vissza a P7-C1-re. Az új számítógépház 5,25 hüvelykes külső bővítőhelyeket ugyan nem kínál, belsejében azonban összesen hat adattároló fér el: az alaplaptálca felőli rekesz két darab 2,5 hüvelykes meghajtót fogad, az alaplaptálca mögött pedig további két 2,5 hüvelykes adattároló fér el. A tápegység bővítőhelye mellett két fiókot alakítottak ki, amelyek 3,5 hüvelykes merevlemezeket várnak. A 7 PCI slottal ellátott alaplap maximum 165 milliméter magas processzorhűtőt fogad, tápegységből pedig maximum 220 milliméteres példányban lehet gondolkodni. A bővítőkártyák alap esetben maximum 375 milliméter hosszúak lehetnek, de ha nem szerelünk be előlapi ventilátorokat, akkor már 400 milliméterig lehet nyújtózkodni.

A szellőzésről három darab 120 milliméteres vagy 2 darab 140 milliméteres előlapi ventilátor, egy 120 milliméteres hátlapi ventilátor, valamint két 120 milliméteres tetőlapi légkeverő gondoskodhat – ezek közül csak a hátlapi példány tartozék. A folyadékhűtő rendszerek hőleadó radiátorait is fogadja a ház: az előlap mögé maximum 360 milliméteres, a tetőlapra maximum 240 milliméteres, a hátlapra pedig maximum 120 milliméteres egység szerelhető.

A ventilátorok kezelését PWM Hub segíti, ami 5 légkeverőt tud kezelni, plusz arra is lehetőséget ad, hogy 100%-os vagy 60%-os sebességgel járassuk a ventilátorokat – ehhez csak egy gombot kell megnyomni.

Az elegáns P7-C1 előlapi portjai között a ledes világítás kezelőszervei mellett két darab USB 3.0-s és két darab USB 2.0-s csatlakozó, egy fejhallgató kimenet, illetve egy mikrofon bemenet sorakozik, sőt, még SD memóriakártya-olvasót is kapunk. Az AeroCool terméke 244,6 milliméter széles, 550 milliméter magas és 446,4 milliméter mély, tömege pedig 6,8 kilogramm.

Ahogy fentebb már említettük, ablakos oldallappal és edzett üveg oldallappal szerelt változatban egyaránt elérhető a termék, sőt, a fekete mellett még fehér kivitelben is piacra dobja a gyártó. Az újdonság már elérhető kereskedelmi forgalomban, listaára pedig 99,95 euró.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
EVL2
EVL2
2016. okt. 18. 15:04
#4

Kb. 5k-t hozzádobsz és már FRACTAL DESIGN Define R5-öt veszel.

Van egy érzésem hogy a minőségbeli különbség nem 5k a kettő között.

Bár ízlés kérdése, csicsa vs. minimal elegance. :D

Smooth44
Smooth44
2016. okt. 17. 23:19
#3

Tényleg pofás ház, de én kisebb példányokban gondolkozom. Amúgy nagyon bírom ezt a teli szitás előlapot (CM Elite 330-at is ezért vettem anno), remekül szellőztethető házak.

Ami meg az ODD vitát illeti... szerintem 8éve nem raktam semmilyen optikai lemezt a PC-be. (HTPC-t leszámítva, amiben tavaly próbáltam ki egy DVD-t és egy BD-t)

Film esetében a lemezeket megveszem, polcra kiteszem, majd letöltöm. Játékok esetén pedig Steamen vásárolok, vagy eleve kulcsot veszek (pl. VGA-s bundle-ből). És ha nem muszáj, az életben többet nem is akarok ODD-t látni/használni.

Samanoske
Samanoske
2016. okt. 17. 19:56
#2

Dvd-t nem tudom hova tenni,pedig jó lett volna,de ennyi pénzért adhattak volna több ventit is.

Azt meg,hogy gondolják,hogy kiveszem az 1.ventiket?

croix
croix
2016. okt. 17. 10:20
#1

Nekem furcsamód tetszetős a házikó. Tágas, jól elrendezett, és még a külseje sincs túlcsicsázva. Ha meg nem akarok éppen előlapi led világítást, akkor ki is kapcsolható.

Vissza az oldal tetejére