A Samsung hosszú ideje fejleszti a saját digitális hangalapú asszisztens szolgáltatását, azonban ennek túl nagy népszerűségre eddig nem sikerült szert tennie. A szolgáltatás jól jön, ha a mobilon belül kell utasításokkal funkciókat elérni, de egyéb esetben elmarad a riválisok mögött. A napokban pedig olyan pletyka ütötte fel a fejét, miszerint a Galaxy modelleken meg vannak számlálva a szolgáltatás napjai.
Iparági források alapján egy friss jelentés számolt be arról, hogy a Samsung arról egyeztet a színfalak mögött a Google-lel, hogy a jövőben az Assistant szolgáltatást kínálná a Galaxy felhasználóknak, nem pedig a Bixbyt. Az nem kérdés, hogy a Bixby és az Assistant közül melyik jobb a mindennapos használatban, még ha vannak is erényei a Samsung megoldásának, a Google fejlesztése már igazán szerteágazó és valóban sokoldalú.
Sokat tett azért a Samsung, hogy a Bixbyt elterjessze, dedikált gomb révén próbálta egészen közel vinni a felhasználókhoz, de ezzel nem azt ért el, amit szeretett volna. A Bixby-gomb több embert bosszantott, mint amennyi örömmel használta, egy idő után ez kikapcsolható, illetve átprogramozható lett – adott esetben külső alkalmazással –, a Galaxy S20-ról pedig már le is került a külön kezelőszerv, és a bekapcsoló gombot lehet a szolgáltatás elérésére használni.
A mostani pletyka részeként olyan információról is lehet hallani, miszerint a Samsung a saját magának létrehozott piactér támogatását is feladhatja. A Galaxy Store még a Bixbynél is szűkösebb létszámú felhasználói táborral rendelkezik, ehhez leginkább akkor nyúlnak az emberek, ha valamilyen Samsung vonatkozású applikációt kell frissíteni. Az tehát kevésbé lenne meglepő, ha a piacterét is feladná a vállalat.
A Samsung a Bloomberg számára nem szerette volna kommentálni a hírt, de azt elmondta, hogy valóban nagyon szoros kapcsolatban dolgozik együtt a Google-lel, és az a célja a keresőóriással együtt, hogy a felhasználóknak a lehető legjobb élményt tudja biztosítani. Ha a pletyka igaznak bizonyul, akkor már az augusztus 5-i bemutatón bejelentheti a fejleményeket a cég.































