Sokféle hangszórót kínál már a Xiaomi a vásárlók számára, miután ezek a kiegészítők egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. A vállalat palettája általában olcsóbb darabokból épül fel, és a mostani termék sem fog sokba kerülni, miközben mindent megtesz a felhasználók szórakoztatásáért.
Az új Sound Play alján és a tetején is vannak látványos fények, miközben az eszköz minden környezetben biztonságosan vethető be, hiszen vízálló, és kapott akasztót is a jó hordozhatóságért.
A tervezők a kompakt hangszóró aljába egy környezeti fénygyűrűt integráltak, ami megvilágítja majd a szerkezet körüli felületeket, a tetejére pedig egy végtelen tükörfény került, ezek egyaránt több különböző színben ragyoghatnak majd. Persze a lényeg mégis csak a felszín és a máz alatt rejlik majd.
A Sound Play egy 18 wattos hangszóróval lett felvértezve, ami a teljes hangtartományt igyekszik majd megszólaltatni. A mélyek erősítésére kapott egy külső és egy belső passzív egységet is a készülék, ezek a basszust minden szempontból erősíthetik, valóban érzékletesebbé tehetik majd.
A szerkezet nagyon rugalmas lesz a vezeték nélküli csatlakozási lehetőségeket tekintve. Bluetooth 6.0 modult használ a hangszóró; használható lesz sztereóban is két eszköz, de az Auracast révén több hangszórót is fel lehet majd fűzni egyetlen láncra. A Xiaomi azt is megemlítette, hogy alacsony késleltetésre lesz alkalmas a hangszóró, ennek köszönhetően a kép és a hang között nem lesz zavaróan nagy az elcsúszás a videózás közben, és a telefonbeszélgetések is simábban mehetnek majd.
Az eszköz megvásárolható lesz majd az egyszerű fekete és fehér változatok mellett lila és zöld ruhába öltöztetve is. A Xiaomi elmondása alapján nagyjából akkora a termék, mint egy 400 ml-es kulacs (be is illeszthető a kerékpárok kulacstartójába), és a tömege sem nagyobb. Egészen pontosan 415 grammot nyom 201,1 x 69,5 x 63,4 milliméteres idomok mellett. Fontos, hogy IP68 tanúsítvánnyal rendelkezik a Sound Play hangszóró.
Egy 2600 milliamperórás akkumulátort kapott a szerkezet, ami nem hangzik soknak, de korrekt lesz az üzemideje a gyári adat szerint. A Xiaomi elmondása alapján nagyjából 14 órán keresztül lehet majd egy töltéssel használni a készüléket. Noha ennek kapcsán meg kell jegyezni, hogy a cég csak 40%-os hangerőn mért az általánosabb 50% helyett, és minden fény kikapcsolt, hogy azok se fogyasszanak.
A Xiaomi Sound Play (MDZ-42-BS) érkezik majd Magyarországra is, az ajánlott fogyasztói ára pedig 50 euróban lett meghatározva.