Shop menü

KUTYÁRA ÉS ZSIRÁFRA HAJAZÓ LÁMPA, VALAMINT EGÉRHEZ HASONLÍTÓ HANGSZÓRÓ JÖTT AZ IKEA-TÓL

Az IKEA gyerekeknek szánt újdonságokkal rukkolt elő, hogy a fiatalok szobáját is friss kütyükkel lehessen feltölteni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Kutyára és zsiráfra hajazó lámpa, valamint egérhez hasonlító hangszóró jött az IKEA-tól

Folyamatosan dolgozik az IKEA az egyébként is elképesztően széles kínálatának bővítésén, és egyre több elektronikai berendezést is kínál. A cég most indította el a Grejsimojs termékcsaládot, ami kizárólag a gyerekeknek szánt termékekre fókuszál. Lesznek Grejsimojs plüssök, tárolók, és elektromos berendezések is, nekünk ezek az érdekesebbek.

A Grejsimojs termékekben az a közös, hogy elnagyolt, letisztult forma mellett igyekeznek állatokhoz hasonló dizájnnal testet ölteni. A kütyüs vonalon két új lámpa és egy hangszóró jött. A Grejsimojs LED asztali lámpa úgy néz ki, mint egy kutya, ami a gazdája parancsára várva ül, a Grejsimojs díszvilágítás egy zsiráfot mintáz, és a padlóra állítható, a Grejsimojs hordozható Bluetooth hangszóró pedig lila lett, miközben egérszerű megjelenéssel bír.

Galéria megnyitása

Bár egér dizájnt kapott, a Grejsimojs hangszóró nemcsak cincogni fog, hanem elvileg egészen jó hangminőséget nyújt majd a méretéhez képest. Az eszközben egy 1,6 hüvelykes hangkeltő kapott helyet egy kisebb hangüreggel megtoldva, hogy öblösebb lehessen a hangzása, teltebb mélyeket tudjon produkálni. Az IKEA korrekt módon adta meg az eszköz által lefedett frekvenciatartományt, ez alapján 150 Hz-ig képes lemenni, szóval azért nyilván nem itt kell jó basszust várni. 

Galéria megnyitása

A készülék 73,8 dB-es hangerőre képes, nem kell attól tartani, hogy a gyerekek hallását károsítaná, és a szülőket sem fogja zavarni, ha a gyerekszobában szólnak rajta a vidám dalok. Zenehallgatás mellett videók hangját és podcasteket is lehet a Grejsimojs hangszórón hallgatni. Mobiltelefonnal, táblagéppel, laptoppal és egyéb eszközökkel is lehet kapcsolódni a kiegészítőhöz. Több Grejsimojs is összefűzhető, de nem tudja a TWS-t, sztereóban nem fog szólni akkor sem, ha párban használják. 

Galéria megnyitása

A készülék IP44 tanúsítványt kapott, és 130 x 86 x 90 milliméteres méretet öltött. A burkolata jól bírja majd a fizikai strapát, és anyagában festett, így megkopni sem fog a színe. Egy töltéssel 24 órán keresztül lehet használni. A töltéshez a kábel mindig kéznél lesz, ezt ugyanis beépítették, úgy néz ki, mintha az egér farka lenne. A kábelnél fogva fel is lehet akasztani a hangszóró hordozás közben. 

Galéria megnyitása

A kutyára hasonlító Grejsimojs LED-es asztali lámpa akár 100 lumenes (2,6 W) fényerőre képes, és 2700 kelvines színhőmérsékletű. A vállalat elsősorban hangulatfénynek, dísznek szánja ezt, és jól használható például éjjeliszekrényre pakolva. Állítható a fényereje, tehát igény szerint visszafogható, de amúgy sem lesz olyan erős a fénye, hogy ennél tanuljon a gyerek esténként. 

Galéria megnyitása

Kék színben kapható a Grejsimojs kutyalámpa, és egészen nagyra nőtt, hiszen 300 milliméter magas, 270 milliméter a mélysége, és 180 milliméter széles. A LED-es fényforrás cserélhető benne, nem kell kidobni, ha kiégne, de a cég szerint nem sokszor kell majd ezzel foglalkozni, mert a tervezett élettartama 25 ezer óra. Egy kétméteres kábellel szerelte a készüléket a gyártó, hogy garantáltan elérje a legközelebbi konnektort, a kapcsoló pedig a tetején van, a kábelt el lehet rejteni.

Galéria megnyitása

Hírünk utolsó szereplője a Grejsimojs zsiráflámpa, ami hiába nagy, a fénye nem fog senkit sem elvakítani, ezt kifejezetten díszfénynek szánja a vállalat, konnektorba sem kell dugni, csupán két darab AA elem kell az energiaszükségletének kiszolgálásához. Az állólámpa kapott időzítőt, 15 perc után képes magától lekapcsolni, így ideális a lefekvéshez. 

Galéria megnyitása

A szerkezet a kutyához hasonlóan ellenálló burkolatot kapott, hogy ne legyen baja akkor sem, ha véletlenül felborulna a gyerekszobában. Hiszen ilyen balesetek mindig megeshetnek. 750 milliméter magas lett a zsiráf, 380 milliméter a mélysége, a szélessége pedig 330 milliméter. Mivel ennek nincs vezetéke sem, így pakolászni is könnyebb, akár hordozni is lehet a lakásban, ha éppen arra lenne szükség.

Galéria megnyitása

A Grejsimojs lámpák 10, illetve 13 ezer forintba kerülnek majd itthon. A Grejsimojs hordozható Bluetooth hangszóró hazai ára nem ismert, de az eurózóna országaiban 15 eurót kell érte kifizetni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére