Korrupció vádja miatt kitiltottak egy, a való életben politikusként tevékenykedő úriembert az EVE Online-ból. Történetünk ott kezdődik, hogy a republikánus Brian Schoeneman (játékbeli nevén Brisc Rubal) azért kampányolt, hogy bekerülhessen a Council of Stellar Management (CSM) nevű tanácsba, és a valós életbeli tapasztalataival érvelt, hogy miért kellene neki is tagnak lennie.

A CSM egy olyan tanács, ami titoktartási szerződés megkötésével működik, így betekinthet a fejlesztő CCP által tervezett jövőbeni újításokba, és azokkal kapcsolatban visszajelzést adhat már előre.

Schoenemant azzal vádolják, hogy az így megszerzett információk egy részét megosztotta a játékbeli szövetségének két tagjával, és ezt gyakorlatilag pénzszerzésre használták fel. Kicsit olyan tehát a dolog, mint a bennfentes kereskedelem.

Schoenemant eltávolították a CSM-ből, megtiltották, hogy a jövőben bármikor tagnak jelentkezzen, és örökre bannolták a játékból. Két társa egy-egy év eltiltást kapott. A trió által megszerzett javakat és in-game pénzt elkobozták.

A CCP az átláthatóság jegyében elmondta, hogy az ügyre maga a CSM hívta fel a figyelmet, és kért vizsgálatot.

Schoeneman tagadja a vádakat, és elmondása szerint sosem sértene meg egy aláírt titoktartási nyilatkozatot. Elmondta, hogy ügyvédként és közszereplőként kikezdhetetlen a reputációja és erkölcsössége, és több mint egy évtizedes ügyvédi karrierje során egyetlen panaszt sem nyújtottak be ellene.

Elmondta, hogy az ő tevékenységét a szakmai felelősség és a jogszabályok teszik keretbe, szemben a CCP közösségi csapatának homályos szabályrendszerével. Hozzátette, hogy fellép a hamis váddal szemben, visszaállítja a reputációját, és minden lehető eszközzel megküzd majd az ilyen átgondolatlan akciókkal szemben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
EPG
EPG
2019. máj. 2. 21:30
#2

FINAL STATEMENT ON BRISC RUBAL FOLLOW UP INVESTIGATION

...
our initial findings were incorrect. Neither Brisc Rubal nor the other players implicated in this incident breached CCP’s confidentiality, the terms of the Non-Disclosure Agreement, or used privileged information to obtain an in-game advantage.

We made a mistake here and we offer our formal apologies.
...

https://www.eveonline.com/article/pqiubr/final-statement-on-brisc-rubal-follow-up-investigation

tomm27
tomm27
2019. máj. 6. 21:14

@EPG  csak ugye ez a baj ha valakit besaroznak arrol van hir de amikor tisztazza magat arrol bezzeg nincs...

BiroAndras
BiroAndras
2019. ápr. 10. 11:12
#1

Azért az elmond valamit, hogy már a címből tudtam, hogy republikánus politikusról van szó. És az is, hogy ha a címből nem lett volna egyértelmű, a kép akkor is egyértelművé tette volna.

BiroAndras
BiroAndras
2019. ápr. 12. 14:40

Ebből megint csak egy szó sem igaz. Amerikában a bíróknál is jobboldali többség van. Trump két bírót is kinevezhetett a legfelsőbb bíróságba, ami példátlan lehetőség, és gyanítom, hogy egyik se baloldali. Aztán, a nyomozást egy republikánus FBI igazgató kezdte el, aki mellesleg egy jól időzített bejelentéssel valószínűleg hozzájárult Trump győzelméhez. Miután Trump ezért kirúgta (mármint a nyomozás miatt), a republikánus helyettes főállamügyész kinevezett egy másik republikánus nyomozót, hogy vegye át az ügyet, a rendkívül republikánus főállamügyész meg nem szólt bele. Egyébként maga az FBI is többségében republikánus.
Aztán ott van az az apróság is, hogy az összes vádlott beismert mindent és együttműködött a nyomozókkal.
Különösen érdekes Trump személyi ügyvédje, aki az összes piszkos ügyéről tud, és nem csak hogy boldogan mesélt róluk a nyomozóknak, de egy kamionnyi irattal is alá tudta támasztani az állításait.
Ja, és ráadásul a republikánus politikusok egy jó része is támogatta a nyomozást, enélkül nem is létezhetett volna, mivelhogy, mint már említettem, a kormány minden szintjén republikánus többség volt két évig.
Aztán ott van a Trump család, akik folyamatosan keverik a politikát az üzlettel. Már eleve problémás, hogy az elnöknek üzleti vállalkozásai vannak, és teljesen illegálissá is válik abban a pillanatban, ahogy ezeken a vállalkozásokon keresztül külföldi érdekeltségektől kap pénzt. És butaság lenne azt hinni, hogy senki sem használja ki egy nyílvánvaló lehetőséget, hogy az amerikai elnöktől szivességet vásároljon.
Ott van még Trump adóbevallása is, amit szigorúbban őriznek, mint az atomrakéták indító kódjait. Vajon mi lehet benne, amit ennyire nem akarnak nyílvánosságra hozni? És még ezen kívül is rengeteg dolog van, összeszedni is nehéz őket.
Hasonlítsd ezt össze Obama kormányával. Nem hogy el nem ítéltek senkit, komoly vád se nagyon volt. Legalábbis én így emlékszem, javíts ki, ha tévedek. És ez nem azért volt, mert nem próbálkozott az ellenzék, ők mindent megtettek, hogy találjanak valamit, csak nem sikerült. És itt ismét megjegyezném, hogy ez nem jelenti azt, hogy ő egy szent lett volna, közel sem, csak azt, hogy ha el is követtek valami illegálisat, nem buktak le vele.

Arra meg nagyon kíváncsi lennék, hogy honnan veszed, hogy nálunk a jobboldalt büntetik jobban. Én azt látom, hogy mindent megúsznak. Az meg, hogy itt diktatúra épül, tény kérdés. A kormány az csinál, amit akar, ellenzék csak mutatóban van, mindehol látványosan megy a hatalom központosítása, durván tolják a propagandát, stb. Ha megnézed más, jól dokumentált diktatúrák működését részletesen, a párhuzamok nyílvánvalóak.

Vissza az oldal tetejére