Napjainkban az egyik legnagyobb tempóval fejlődő csevegőplatform kétségtelenül a Telegram. A mögötte álló csapat fáradhatatlanul fejleszti, és tényleg releváns újításokról számolhatunk be ennek kapcsán, szinte havi rendszerességgel. A 8.6-os friss kiadás is több fejlesztést vonultat fel.
A Telegramon lehet nagyobb fájlokat megosztani, nincs erre vonatkozóan komolyabb korlátozás, és a multimédiás tartalmak küldése-fogadása is magasabb minőségben történhet, mint azt általában megszokhattuk az ilyen szolgáltatásoknál. A letöltéseknek az elindítása egyszerűen ment eddig is, viszont a megkezdett letöltéseket nem igazán volt egyszerű áttekinteni. Innentől viszont már pillanatok alatt elérhető lesz a letöltéskezelő, ahol látszanak majd a korábban mentett dolgok, és azok is, amiknek a letöltése éppen folyamatban van.
Az új letöltéskezelőnél megoldható lesz az is, hogy egy adott fájlt az ember prioritással szedjen le. Ez azt jelenti, hogy nem sorban megy majd a letöltési folyamat, hanem előre lehet azt venni, amire éppen szükség van, még akkor is, ha esetleg annak a mentését indította a készülék tulajdonosa utoljára. A letöltéskezelő ikonja a keresősávban fog megjelenni, amikor aktív mentés van folyamatban. A letöltéseket itt szüneteltetni is lehet, egy érintéssel akár az összes mentés megállítható.
A fájlküldésen is dolgozott a Telegram, itt amikor több csatolmány van egyszerre kiválasztva, például egy kirándulás összes képe ki van egyszerre választva, akkor lehet majd a sorrendet variálni. Szóval a küldés előtt úgy tudja rendezni az ember a fotókat, videókat, hogy azok megfelelő sorban kövessék egymást. Az iOS esetében pedig teljesen át lett alakítva a csatolmánykezelő, úgy fog ez kinézni a továbbiakban, mint az Androidnál.
Külső alkalmazásokat használva is lehet már streamet indítani a Telegramon, ami szintén újítás. Támogatni fogja a rendszer az olyan szolgáltatásoknak a használatát, mint az OBS Studio vagy az XSplit Broadcaster. A csatornákon és a csoportokban egyaránt korlátlan mennyiségű felhasználó felé lehet majd élőben közvetíteni. A Telegram mindent megtesz azért is, hogy a streamek minősége jó legyen, illetve könnyen kezelhető eszközöket biztosít azoknak, akik belefognának a streamelésbe az oldalon.
Külső változás is történt a Telegramon, méghozzá az éjszakai módban. Innentől a fekete alapon megjelenő beszélgetéseknél a felső sáv valamelyest áttetsző lesz, ennek köszönhetően látványosabb benyomást fog tenni a felhasználókra. Ez a változás az Androidot érinti, az iOS-nél már korábban elkezdett az áttetsző fejléccel kísérletezni.
Továbbá a bejelentkezési felületen is dolgozott egy kicsit a fejlesztői csapat. Egyrészt megjelent itt egy új animáció az Android és a macOS esetében, másrészt új módja is lesz már a regisztrálásnak. A Telegram a biztonságból sosem ad lejjebb, szóval ezen a téren továbbra sem köt kompromisszumot.
Végül a t.me gyorshivatkozást is továbbgondolták a szakemberek. Már működni fog ez úgy is, hogy a felhasználó a telefonszámát „linkesítheti”. Példának okáért a t.me/+3670xxx0033 hivatkozást elküldve mások azonnal írhatnak üzenetet. Ehhez a biztonsági beállításokat is kell majd módosítani a visszaélések, zaklatások elkerülése végett. És a t.me linkeket már csatlakozás nélkül is meg lehet majd nyitni, ha az adott beszélgetés publikus.
A Telegram folyamatosan új ötletekkel dobja fel a szolgáltatását, ami ezáltal egyre több felhasználónak képes belopni magát szívébe. Szépen növekedik a felhasználói tábora, és a Google Play Áruházból már több mint 1 milliárd alkalommal töltötték le.




































