KÖLTSÉGHATÉKONY ÚJDONSÁG ÉS ÁRCSÖKKENTÉS A GOPRÓNÁL

A GoPro bemutatta a Hero+-t, ami megfizethető áron biztosít vezeték nélküli kapcsolatot. Emellett pedig lentebb faragott a Hero4 Session árán.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2015. szept. 30. 17:30
Költséghatékony újdonság és árcsökkentés a GoPrónál

A GoPro sokáig nem foglalkozott az olcsó kínai akciókamerákkal, tavaly azonban felismerte a vállalat, hogy bizony muszáj azoknak az alternatíváknak is valamilyen módon konkurenciát állítani. Ennek jegyében született meg a némileg fapados Hero, most pedig a Hero+-szal ismerkedhetünk meg közelebbről, ami több fontos újítással érkezik.

Az vállalat legfrissebb portékájánál kulcsfontosságú szerepet tölt be az ár, hiszen ez is a költséghatékony vonalon száll harcba a vásárlók kegyeiért. A Hero+ kereken 200 dollárért kelleti majd a bájait, és külsőre éppen úgy fest, mint a 130 dolláros Hero. No, de mivel kínál többet?

Ez a modell már 5 helyett egy 8 megapixeles szenzorra épül. Akárcsak a Hero, legfeljebb 1080p-s anyagokat képes rögzíteni, azonban jobban megnézve a specifikációját, hamar kiderül, hogy ez valamelyest már izmosabb lett. A Hero csak 30 FPS-t tud produkálni Full HD-ben, ellenben a Hero+ már ilyenkor is tudja a 60 képkockás sebességet. Lassított felvételekkel sajnos továbbra sem lehet számítani – még alacsonyabb pixelszám esetén sem. Fontos újítás még a neve mellett, hogy már van a kelléktárában Wi-Fi kapcsolati lehetőség, így akár okostelefonnal vagy táblagéppel is lehet távolról vezérelni, illetve élőben nézhető az általa látott kép is. Ehhez a GoPro hivatalos alkalmazását kell majd a jövendőbeli vásárlóknak feltelepíteni a készülékükre, amivel kezelhetőek is a felvételek, így lehetőség van például rövid videók összevágására és azonnali megosztására. Ezen felül kompatibilis a Smart Remote kiegészítővel is, ami Bluetooth kapcsolatot használ.

Galéria megnyitása

Érdekesség az automatikus „Low Light mód”, ami a felhasználó beavatkozása nélkül optimalizálni tudja a képkockaszámot a megfelelő mennyiségű fény befogadása érdekében. Ez nagyon hasznos funkció a vetélytársak termékei ellen, azonban nem teljesen új a GoPrónál, hiszen már a Hero is tudja. Sajnos egy hajszálnyit kisebb, 1160 mAh-s akkumulátor került ebbe, ami nem jelentene nagy gondot igazából, de a Wi-Fi kapcsolatnál jelentősen csökken a futási teljesítmény, és olyankor már jól jönne az a kicsi extra is. 1080p 60 FPS mellett 2 órát bír ki, aktív Wi-Fi-vel pedig 1:45-ös időt fut; legjobb esetben közel két és fél óra sajtolható ki belőle. Némi belső hízás után a Hero+ 123 grammot nyom. Minden másban ugyanazt tudja, mint a Hero.

A Wi-Fi-s GoPro Hero+ érkezése mellett egy másik érdekes fejleményről is be kell számolnunk. A vállalat sokak örömére csökkentette az eddig legkompaktabb testbe zsúfolt akciókamerájának ajánlott végfelhasználói árát. A Hero4 Session érkezésének híre sokaknak mosolyt csalt az arcára nyáron, ám mikor a specifikáció végigböngészése után az árhoz értek az érdeklődők, általában csalódottságuknak adtak hangot. A legtöbben arra számítottak, hogy a kisebb kamera alacsonyabb árat is jelent, de a GoPro éppen ellenkezőleg vélekedett erről, és jócskán magasabb összeget kért ezért, mint a hasonló képességekkel rendelkező, de hagyományos megjelenésű modellért cserébe.

Galéria megnyitása

Minden bizonnyal az értékesítési adatok nem hozzák a GoPro előzetes várakozásait, ugyanis a vállalat most már csak 299 dollárt kér ezért a kameráért, holott kevesebb mint három hónapja van a boltok polcain. A százdolláros árzuhanást követően valószínűleg már sokkal többen fognak benevezni erre az apróságra is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tigerboy
tigerboy
2015. okt. 1. 13:27
#3

Xiaomi Yi 20-25.000 annyira nem vészes, mint amennyivel olcsóbb.

bokpeter
bokpeter
2015. okt. 1. 7:38
#2

Jo lenne mar valami innovacio a GoPro-nal mert igy nem fogjak sokaig huzni...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. szept. 30. 18:21
#1

A GoPro sokáig nem foglalkozott az olcsó kínai akciókamerákkal, tavaly azonban felismerte a vállalat, hogy bizony muszáj azoknak az alternatíváknak is valamilyen módon konkurenciát állítani.

Jah talán beszereztek belőlük párat és rájöttek , hogy vazz ezek tényleg működnek és nem is rosszak .

A Hero+ kereken 200 dollárért kelleti majd a bájait, és külsőre éppen úgy fest, mint a 130 dolláros Hero.[/b]

[italic]

Minden bizonnyal az értékesítési adatok nem hozzák a GoPro előzetes várakozásait, ugyanis a vállalat most már csak 200 dollárt kér ezért a kameráért, holott kevesebb mint három hónapja van a boltok polcain. A százdolláros árzuhanást követően valószínűleg már talán...[/italic]

és még így is bőséges haszonnal adják pofátlanul . Köszi de van más alternatíva is

Ezzel az árral akar szembeszállni a 22-30ezer forintos konkurenciákkal ??

DemonDani
DemonDani
2015. okt. 1. 18:58

Mint a Hero? Ott a Xiaomi Yi. Jobb is nem kicsit, mint a Hero.

Ha a Hero4 Black vagy a Hero4 Silver a kérdés, az már más, de azok már 100ezer felett játszanak.

Vissza az oldal tetejére