Shop menü

KITERJESZTI AZ AMAZON A SZÍNES KÉPERNYŐS KINDLE PALETTÁT

A Colorsoft széria egy olcsóbb taggal és egy gyerekeknek szánt megoldással bővül az érdeklődők nagy örömére.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Kiterjeszti az Amazon a színes képernyős Kindle palettát

Az Amazontól éveken keresztül várták a felhasználók a színes megjelenítővel szerelt Kindle modellt, és ez tavaly végre megvalósult. A Colorsoft októberben debütált, és nem kellett egy évet várni arra, hogy újabb verziói jelenjenek meg a piacon. Két friss konfigurációban lehet lecsapni a termékre.

Kisebb tárhellyel és gyerekek számára ideális csomagban is megvásárolható lesz már a Kindle termékcsalád egyetlen színes tagja.

Korábban a Colorsoft Signature Edition néven debütált az Amazon első színes e-könyv olvasója, és most elérhető lett az egyszerű Colorsoft nevű modell, és a Colorsoft Kids. A vállalat a Colorsoftot 16 GB-ra faragott tárhellyel kínálja a vásárlók számára, ennek köszönhetően tud olcsóbb lenni a termék, és a cég abban bízik, hogy ezáltal még több vásárló érdeklődését fogja felkelteni.

Galéria megnyitása

Eddig nem nagyon beszélt a vállalat arról, hogy teljesít a Kindle Colorsoft Signature Edition, de most elárult ennek kapcsán egy nagyon érdekes dolgot. Azt állítja az Amazon, hogy aktívabbak az olvasásban azok az emberek, akik a színes képernyővel szerelt terméket választották. Figyeli az eszközhasználati adatokat a cég a kapcsolódó olvasókon, és a számok azt mutatják, hogy az átlagosnál több ideig, és nagyobb mennyiségű könyvet olvasnak azok, akik ezt az újdonságot választják, mint az egyszerű Kindle tulajdonosok.

Galéria megnyitása

„Ügyfeleink imádták a színes olvasást a Kindle-n – átlagosan több időt töltenek a Kindle Colorsofton, és több száz oldallal többet olvasnak, mint más Kindle eszközeinken” – írja a vállalat a hivatalos közleményében. Ennek fényében külön örömmel jelentette be az Amazon, hogy a technológia még szélesebb közönségnek lesz hozzáférhető.

Galéria megnyitása

Az Amazon úgy döntött, hogy a gyerekek számára kínált Colorsoft Kids verziót is a most bejelentett 16 GB-os Colorsoft modellből adja ki. Lényegében itt annyi a különbség, hogy a fiatalok kapnak az eszközhöz egy megfelelő tokot, ami gondoskodik az olvasó védelméről. Két különböző speciális tokkal választható a Colorsoft Kids. Az egyik kék, a másik pedig narancssárga alapú, és mindkettő mintás fedlappal rendelkezik. Ebben az esetben a vásárlók számára 1 éves Amazon Kids Plus előfizetés is biztosított, hogy a gyerekek könnyen találjanak maguknak olvasnivalót.

Galéria megnyitása

A Colorsoft minden esetben 7 hüvelykes E Ink képernyőt használ 300 PPI-s pixelsűrűséget támogatva monokróm módban, és 150 PPI-vel színes üzemben. Csak 215 gramm csupaszon a tömege, és mindössze 7,8 milliméter vastag. Az Amazon saját tartalmait ingyenesen lehet felhőben tárolnia a felhasználóknak, amit Wi-Fi-n kereszül érhetnek el. Hangos könyveket is kezel az eszköz, Bluetooth audió kiegészítő is kapcsolódhat hozzá szabadon. IPx8 tanúsítvánnyal rendelkezik a szerkezet, túl is teljesíti azt, hiszen akár 60 percet is kibír 2 méter mély vízben.

Galéria megnyitása

A Kindle Colorsoft nettó 250 dollárba kerül, a Colorsoft Kids konstrukcióért pedig 270 dollárt kell a vásárlóknak leszurkolnia. Így maga a gyerekcsomag abszolút megéri az árát, de azért azt látni kell, hogy elég drága termékkel van dolgunk.

Az eredeti verziója az Amazon Kindle Colorsoftnak a Signature Edition jelzőt viseli továbbra is, és ennek az ára nem változott. A vállalat továbbra is nettó 280 dolláros ajánlott fogyasztói áron kínálja a vásárlók számára a 32 GB-so kivitelt. Ebben az esetben a tulajdonosok több tartalmat tárolhatnak maguknál az utazásaik alkalmával.

Az Amazon az idei évben valószínűleg még elő fog állni új Kindle e-könyv olvasókkal, és arra is elég jó esély mutatkozik innentől, hogy a tervezők dolgoznak egyéb színes képernyővel szerelt eszközön, ami például nagyobb képátlóval szolgálhat. Az utóbbi időben egészen felkapottak lettek azok az E Ink paneles készülékek, amik nagy méretben nyújtanak kényelmes jegyzetelési lehetőséget, és produktív felhasználási lehetőségekben erősek. Ilyen például a Kindle Scribe is, és a cég biztosan találna vevőket ennek a színes változatára is.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére