A mindig jól értesült Colin Moriarty a saját belsős forrásaira hivatkozva állítja, hogy megtudta a BioShock 4 helyszínét és hogy melyik időszakban játszódik az anyag. Ezeket az információkat egyébként később más forrás is megerősítette, úgyhogy egylőre elég megbízhatónak tűnnek:

Ezek szerint a következőket véljük tudni:

  • a helyszín egy antarktiszi város lesz,
  • aminek a neve Borealis,
  • időpontilag pedig az 1960-as években járunk.

Moriarty úgy tudja, hogy a BioShock 4 kódneve még mindig Parkside, ami korábban már többször is előkerült: először 2018-ban, amikor a cseh Hangar 13 dolgozott volna a BioShock folytatásán, majd 2019-ben is (amikor talán ugyanezt a projektet) lelőtték.

A fejlesztést jelenleg a Cloud Chamber nevű űj stúdió végzi, amit tulajdonképpen az egykori 2K Marin romjain alapítottak San Franciscóban, majd bővültek egy egységgel Montreálban is. Erre ugye azért volt szükség, mert Ken Levine teljesen kiégett a BioShock Infinite öt éves fejlesztése alatt: elmondása szerint nagyon nehezen tudta menedzselni a több mint 150 fős csapatot, és rendkívül megterhelő volt a fejlesztés, aminek a végére a saját elmondása szerint ránézésre tíz évet öregedett és megromlott az egészségi állapota is.

Levine ekkor döntött úgy, hogy újra kisebb, történetorientált játékokat szeretne készíteni és feloszlatja az Irrational Games csapatát. A Take-Two felajánlotta a legendás dizájnernek, hogy maradjon istállón belül, és gyakorlatilag teljesen szabad kezet adtak neki abban a tekintetben, hogy min dolgozik. Levine új csapata a Ghost Story Games néven fut, és állítólag azt próbálják feltalálni, hogyan lehet olyan "legó elemekből" építkező történetorientált játékot létrehozni, ami minden egyes végigjátszáskor lényegesen más sztorit mesél el.

De visszatérve a Cloud Chamberre, szerencsére meglehetősen sok BioShock-veterán dolgozik náluk.

Ott van például a művészeti igazgató Scott Sinclair, aki az első részen dolgozott, Jonathan Pelling dizájn direktor, aki az első részen és az Infinite-en dolgozott pályatervezőként, illetve Hogarth de la Plante a kreatív igazgató, akinek eddig minden részben benne volt a keze valamilyen formában.

Úgy tudni, hogy a Cloud Chamber rendkívül eltökélt, ugyanis pontosan tudják, hogy bármi is tesznek le az asztalra, azt Ken Levin mesterműveihez hasonlítják majd.

Az új BioShock alcíme az Isolation lehet, ami illeszkedik sarkvidéki helyszínhez, és hát nyilvánvaló, hogy a horrorisztikus történet nagyon jól működik egy ilyen környezetben, elég csak A dolog című filmre gondolni. A különböző álláshirdetések alapján azt is sejteni lehet, hogy a játék nyitott világú lesz, azonban továbbra is történet és a karakterek lesznek benne a legfontosabbak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Tomfoolery
Tomfoolery
2021. dec. 11. 7:35
#2

Gagyi az egész

Sosem érdekelt

Tomfoolery
Tomfoolery
2021. dec. 11. 10:37

@Tomfoolery Túlértékelt hattyúk dala semmi több

zvigh
zvigh
2021. dec. 9. 22:04
#1

Nah, remélem az első és második résszel lesz hasonlóság, és nem az Infinite nevű, firkászok által széthájpolt képregénnyel.

Vissza az oldal tetejére