Shop menü

KISZIVÁRGOTT TESZTEREDMÉNYEK: A GEFORCE RTX 4060 NAGYJÁBÓL 18%-KAL GYORSABB, MINT A GEFORCE RTX 3060

Az aktuális számok egyelőre nem a játékok alatt elérhető teljesítényről árulkodnak, hanem a nyers számítási teljesítményről.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Kiszivárgott teszteredmények: a GeForce RTX 4060 nagyjából 18%-kal gyorsabb, mint a GeForce RTX 3060

A GeForce RTX 40-es sorozat legújabb tagja, a 8 GB-nyi fedélzeti memóriával ellátott GeForce RTX 4060-as videokártya a korábbi pletykák alapján 2023. június 29-én rajtolhat el, ezt időközben az Nvidia is megerősítette, vagyis az információ pontos és hivatalos. Mivel a rajtra alig több, mint egy hét múlva kerül sor, természetesen a tesztelők és az influenszerek egyaránt megkaphatták már a tesztkártyákat, ennek megfelelően egyre inkább gyűlni fognak a kiszivárgó eredmények az olyan helyekről, mint amilyen a GeekBench adatbázisa. A legfrissebb szivárgás is innen ered, ami alapján arról már képet kaphatunk, hogyan teljesítenek az egyes videokártyák a 8 GB-os GeForce RTX 4060-as modellhez képest. Mivel ezek az eredmények egyelőre még csak OpenCL és Vulkan API tesztek eredményei, amelyek főként a nyers számítási teljesítményre koncentrálnak, a játékok alatt felmutatott teljesítmény tekintetében előfordulhat, hogy kissé másképp fest majd a terep – az eddigi tapasztalatok alapján ez gyakorlatilag biztosra vehető.

Mielőtt rátérnénk az eredményekre, érdemes feleleveníteni, milyen tulajdonságokkal rendelkezik az érkező videokártya. Az alapokat egy AD107-es GPU szolgáltatja, ami az új modellel elsőként válik elérhetővé asztali fronton. Ez a GPU ennél a modellnél 3072 darab aktív CUDA magot foghat munkára, a memória-adatsín pedig ugyanúgy 128-bites lesz, mint a korábban piacra dobott GeForce RTX 4060 Ti esetében. A különbség az, hogy a GeForce RTX 4060 „csak” 17 GHz-es effektív memória-órajelet alkalmazhat, míg a GeForce RTX 4070 Ti-nél 18 GHz-es érték van érvényben. Az említett különbség hatására előbbinél 272 GB/s-os, míg utóbbinál 288 GB/s-os effektív memória-sávszélességről beszélhetünk, azaz a különbség nem óriási. A csatolófelület továbbra is PCI Express 4.0 x8-os lesz, ami a PCI Express 3.0-s bővítőhelyekkel ellátott platformoknál jelenthet némi teljesítménycsökkenést, de hogy pontosan mekkora lesz ennek a mértéke, az majd az első független tesztekből derül ki.

Galéria megnyitása

A kiszivárgott eredmények, amelyekre a BenchLeaks hívta fel a figyelmet, és amelyekből a VideoCardz munkatársai készítettek egy nagy összesített diagramot a többi videokártya eredményeivel karöltve, azt mutatják, hogy a GeForce RTX 4060-as modell 17-18%-kal gyorsabb, mint a GeForce RTX 3060. Lényegében a GeForce RTX 2060 és a GeForce RTX 3060 között is ekkora különbség mutatkozott anno, átlagban 18%-ot mutatott a „mérleg” a tesztek esetében. Azt persze érdemes kiemelni, hogy míg a GeForce RTX 4060-nál csak néhány eredmény áll rendelkezésre, addig a többi videokártyánál már több ezer mérés átlagát szemlélteti a kép. Az Nvidia újdonsága OpenCL alatt 32%-kal, míg Vulkan API alatt 4%-kal gyorsabb az AMD Radeon RX 7600-nál. A fentiek alapján kíváncsian várjuk, hogy játékok alatt pontosan milyen kép rajzolódik ki, már ami a fenti mezőny teljesítményét illeti.

A 8 GB-os GeForce RTX 4060-as videokártyák listaára 299 dollár és 329 euró lesz, térségtől függően, vagyis 30 euróval lesznek drágábbak, mint a 12 GB-os GeForce RTX 3060, ami 192-bites memória-adatsínt használ.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére