Az Intel processzorkínálata a következő év elején várhatóan jelentősen ki fog bővülni, ugyanis asztali fronton érkeznek majd a szorzózáras, 65 W-os és 35 W-os TDP kerettel rendelkező asztali Arrow Lake-S processzorok, de a vállalat a mobil szegmensbe is hoz néhány újdonságot, szám szerint 22 darabot – már amennyiben hihetünk a legfrissebb szivárgásnak.
A rajt közeledtére utal, hogy az egyik hardverdetektív, aki @momomo_us név alatt tevékenykedik az „X” virtuális hasábjain, nemrégiben megosztotta az érkező mobil processzorok típusjelzéseit. Sajnos a magok és a szálak száma nem ismert, illetve órajelekkel kapcsolatban sem érkezett részletes tájékoztatás, leszámítva Core Ultra 200 HX sorozat tagjait, ám némi háttérinformáció azért már most is rendelkezésre áll azzal kapcsolatban, milyen alapokra építkeznek az egyes széria tagjai. A kínálatban nemcsak Arrow Lake alapú modellekkel találkozhatunk, lesznek Raptor Lake Refresh, illetve Meteor Lake alapú verziók is, azaz igencsak résen kell majd lenni, ha új noteszgép vásárlását tervezzük.
Az aktuális felhozatalban a Core Ultra 200V szériát a Lunar Lake lapka adja, az újabb modellek lényegében ezek fölé a termékek fölé érkeznek. Kapunk Core 200U és Core 200H sorozatú processzorokat, amelyeknél az „Ultra” jelölés hiányából azonnal kiderülhet, hogy még 14. generációs Intel Core alapú megoldásokról van szó, amelyeknél az utolsó széria a Raptor Lake Refresh lapkát alkalmazta. Az Ultra jelölést csak a Meteor Lake és az Arrow Lake sorozatok képviselői kaphatják meg.
A következő a sorban a Core Ultra 200-as széria, amelynek egyrészt képviselői Core Ultra 200U modellek formájában lesznek elérhetőek. Ezek a mobil processzorok a dolgok jelenlegi állása szerint nem az Arrow Lake, hanem a Meteor Lake lapka köré épülnek, viszont már az Intel 3 gyártástechnológiára portolják át őket – az Intel 4-ről. Ezeknél a processzoroknál Xe-LPG alapú iGPU-ra számíthatunk, vagyis nem támogatják majd az Intel XeSS Frame Generation technológiáját.
A Core Ultra 200H/HX modellek esetében ismét változnak az alapok, hiszen ezek a processzorok már megkapják a legújabb fejlesztést, vagyis az Arrow Lake lapkát, ám lesz egy kis csavar is a dizájnban: a Core Ultra 200H széria képviselői kaphatnak a P és az E magok mellett kaphatnak majd LPE magokat is, amelyek a Core Ultra 200HX sorozat fedélzetéről éppúgy hiányoznak, mint az asztali Arrow Lake-S modellek kínálatából. A Core Ultra 200H/HX széria képviselői viszont már nem az Xe-LPG, hanem az Xe-LPG+ iGPU architektúra köré épülnek majd, így XMX magokat is kapnak, ami a Meteor Lake esetében még hiánycikk volt.
Az új processzorokkal kapcsolatban egyelőre főként a típusjelzések szivárogtak ki, de a Core Ultra 200HX széria esetében bővebb információ is rendelkezésre áll, ahogy az a lenti táblázatból is kiderül.
Az Intel érkező mobil processzorainak kínálata
Core 200U/H (Raptor Lake) | Core Ultra 200U (Meteor Lake) | Core Ultra 200H (Arrow Lake) | Core Ultra 200HX (Arrow Lake) |
Core 9 270H | Core Ultra 7 265U | Core Ultra 9 285H | Core Ultra 9 285HX |
Core 7 270H | Core Ultra 7 255U | Core Ultra 7 265H | Core Ultra 9 275 HX |
Core 7 240H | Core Ultra 5 235U | Core Ultra 7 255H | Core Ultra 7 265 HX |
Core 5 220H | Core Ultra 5 225U | Core Ultra 5 235H | Core Ultra 7 255 HX |
Core 5 210H | - | Core Ultra 5 225H | Core Ultra 5 245HX |
Core 7 250U | - | - | Core Ultra 5 235HX |
Core 7 220U | - | - | - |
Az Intel Core Ultra 200HX sorozatának várható paraméterei
Modell/Paraméter | P-Core és E-Core magok száma | P-Core alap- és boost órajel | E-Core alap- és boost órajel | iGPU | Thermal Velocity Boost támogatás | Turbo Boost Max 3.0 támogatás |
Core Ultra 9 285HX | 8/16 | 2,8 GHz / 5,5 GHz | 2,1 GHz / 4,6 GHz | 64 EU / 2 GHz | Van | Van |
Core Ultra 9 275HX | 8/16 | 2,7 GHz / 5,4 GHz | 2,1 GHz / 4,6 GHz | 64 EU / 1,9 GHz | Van | Van |
Core Ultra 7 265HX | 8/12 | 2,6 GHz / 5,3 GHz | 2,3 GHz / 4,6 GHz | 64 EU / 1,9 GHz | Van | Van |
Core Ultra 7 255HX | 8/12 | 2,4 GHz / 5,2 GHz | 1,8 GHz / 4,5 GHz | 64 EU / 1,9 GHz | Van | Van |
Core Ultra 5 245HX | 6/8 | 3,1 GHz / 5,1 GHz | 2,6 GHz / 4,5 GHz | 48 EU / 1,9 GHz | Nincs | Van |
Core Ultra 5 235HX | 6/8 | 2,9 GHz / 5,1 GHz | 2,6 GHz / 4,5 GHz | 48 EU / 1,8 GHz | Nincs | Nincs |
Mivel az egyes processzorok között igen nagy különbségek lesznek alapok terén, nagyon körültekintően kell majd eljárni, jövőre, ha új noteszgép választására kerül sor. Persze nemcsak az Intel háza táján számíthatunk arra, hogy az előző generációs alapok új modellek formájában ismét előkerülnek, hanem az AMD háza táján is, ahol szintén előszeretettel használják a fenti gyakorlatot a régebbi lapkák újabb név alatt történő kiadásához.
Az Intel új mobil processzorai a CES 2025 alkalmával mutatkozhatnak be, és az AMD is számos újdonsággal rukkol majd elő január elején.