A ChatGPT esetében már korábban felmerült problémaként, hogy nagyon sok esetben kerül visszaélések középpontjába. Az OpenAI már hosszú ideje küzd ez ellen, de persze szélmalom harcot vív. Most pedig a Google is hasonló helyzetbe került, a Bard körüli hype-pal is megpróbáltak hackerek visszaélni.
A címben olvashatóhoz hasonló ígéretekkel próbáltak gyanútlan embereket csapdába csalni. A mesterséges intelligencia jelenleg mágnesként vonzza a hétköznapi felhasználók figyelmét, és nagyon sokan vannak, akik egyébként a technológiai világban nem jártasok, nem igazán tudják, hogyan lehet elérni a különböző szolgáltatásokat. Ebből eredően válhatnak nagyon egyszerűen áldozattá az emberek.
Sokan úgy gondolhatják, hogy a Bardot egy letölthető programként lehet beszerezni, de erről szó nincs, online érhető el, ráadásul fizetni sem kell érte. Szóval annak se dőljön be senki, hogy a feltört verziót letöltheti egy online forrásból. Vietnami illetéktelelenek pedig azzal próbáltak meg felhasználókat tömegesen átverni, hogy a Bard legfrissebb variánsát kínálták letölthető formában. Szóval azt a benyomást igyekeztek kelteni, hogy az emberek egy ügyesebb generatív MI-hez juthatnak hozzá.
Természetesen az ilyen letöltésekkel a felhasználók leginkább maleware-ekhez jutattak hozzá, nem pedig a vágyott MI-hez. Jelen esetben a vietnami elkövetők annyira messzire mentek, hogy saját közösségi média oldalakat hoztak létre, valamint hirdetésekre is befizettek, hogy még nagyobb eléréssel tudják terjeszteni a kártékony szoftvert, növeljék a letöltési számokat.
A Google pert indít azokkal szemben, akik a maleware-t létrehozták és terjesztették a közösségi médiában, visszaélve a Bard nevével. A csaló program egyébként azt a célt szolgálta, hogy ellopja a felhasználók belépési adatait a közösségi média felületekre. Az elkövetők pedig minden bizonnyal ezt úgy szerették volna üzletté tenni, hogy váltságdíjat kérnek a fiókokért cserébe.
„Három elkövetőt kaptak el, akik egyebek mellett a Bard legfrissebb verzióját kínálták letöltésre, de valójában semmilyen módon nem állnak kapcsolatban a Google-lel, miközben ennek éppen az ellenkezőjét állították.” – olvasható a vádiratban. Az is kiderül az adatokból, hogy a Facebookon futtaták az elkövetők a reklámkampányaikat, ahol egy ideig ez minden gond nélkül át is ment. Rendszeresen éltek vissza olyan védett márkákkal, mint a Google, a Google AI és a Bard. A cél minden esetben rosszindulatú szoftverek terjesztése volt.
A pert arra hegyezték ki, hogy az elkövetők miként csináltak fegyvert a technológiai fejlesztésekből, és használták ki az átlag felhasználók tájékozatlanságát a saját érdekeiket szolgálva. Korábban más MI szolgáltatásoknál is volt már erre példa, valamint a különböző kriptovaluták kapcsán is nagyon sok ilyen, és ehhez hasonló cselekedet láttunk már.
Elárulta a Google, hogy már több mint 300 alkalommal küldtek be eltávolítási kérelmeket különböző Bard scamekkel kapcsolatosan. Folyamatosan dolgoznak azon, hogy ne a tűzoltással kelljen foglalkozni, hanem hatékonyabb legyen a megelőzés. Jelen esetben a Facebook reklámkampányok szűrésénél nagyobb figyelmet szentelnek majd látszólagos Google kötődésű hirdetésekre. Azt is meggátolnák, hogy ezekhez a visszaélésekhez domaineket lehessen regisztrálni.
A Google abban bízik, hogy a mostani per elrettentő hatással lesz a hasonló próbálkozásokra nézve. Igyekszik példát statuálni azokkal szemben, akik megpróbálnak visszaélni a vállalat nevével.