KÍNA ANNYIRA JÓL ÁLL KIFORROTT GYÁRTÁSTECHNOLÓGIÁK TERÉN, HOGY ÜZEMEI TÚLTERMELÉST ÉS OKOZNAK ÉS AZ ÁRAKAT IS LETÖRIK

A szóban forgó gyártók a masszív kormányzati és önkormányzati támogatások révén óriási versenyelőnyhöz jutnak, amit az árak alakításában is tudnak érvényesíteni.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2025. márc. 5. 8:46
Kína annyira jól áll kiforrott gyártástechnológiák terén, hogy üzemei túltermelést és okoznak és az árakat is letörik

Kínában egyre nagyobb gyártókapacitás áll rendelkezésre az úgynevezett kiforrott csíkszélességek esetében, amelyek jellemzően a 20 nm feletti kategóriába tartoznak, és amelyek bizonyos piaci szegmensekben még mindig kifejezetten népszerűek, hiszen az adott igényeknek maximálisan megfelelnek, ezzel egy időben pedig sokkal költséghatékonyabban használhatóak, mint élvonalbeli társaik. Ezekre a csíkszélességekre nagy hangsúlyt fektettek Kínában, főként azért, mert ezeket tudták széles körben alkalmazni, hiszen az amerikai exportkorlátozások következtében hivatalosan már nem fér hozzá az ország a legmodernebb félvezetőipari gyártóeszközökhöz, valamint a modern csíkszélességek fejlesztése is egyre komolyabb és költségesebb feladat, amit nem lehet egyik napról a másikra teljesíteni.

A kiforrott csíkszélességek kulcsfontosságúak a konzumerpiacra szánt elektronikai eszközök, az autóipari termékek, illetve számos egyéb olyan szegmens számára, ahol ezek a régebbi gyártástechnológiák bőven megfelelnek az adott chipek legyártásához, hiszen elsősorban a költséghatékonyság és a nagy volumen a fő szempont, nem a maximális tranzisztorsűrűség és a maximális energiahatékonyság elérése – és ezek a csíkszélességek a teljesítményigény alapján is megfelelőek.

Azzal, hogy a kínai gyártókat a régebbi csíkszélességek használatára kényszerítették a szankciók, azt sikerült elérni, hogy ezek köré a gyártástechnológiák köré idővel óriási gyártókapacitást építettek, ami mára már annyira jelentős, hogy 2025 végéig az elemzők szerint a kiforrott gyártástechnológiák globális gyártókapacitásának 28%-át a kínai üzemek adják majd, azaz jelentős piaci részesedést érhetnek el. A kínai chipgyártók ráadásul igen-igen versenyképes árakon dolgoznak, pont azért, hogy minél nagyobb volumenre és így minél nagyobb piaci részesedésre tehessenek fel.

Galéria megnyitása

A Nikkei Asia munkatársai egy német chipgyártó információira támaszkodva azt állítják, hogy míg két évvel ezelőtt a piacvezető WolfSpeed esetében egy hat hüvelykes átmérőjű szilícium-karbid ostyáért nagyjából 1500 dollárt kértek, addig mára a Guangzhou Summit Crystal Semiconductor ezt már 500 dolláros áron is képes leszállítani. A kínai piacon számos egyéb kisebb gyártó is hasonlóan nyomott árakon dolgozik, amelyekkel a globális piaci szereplők nem nagyon tudnak versenyezni. Az értékesítési vezető szerint véres játszma zajlik annak érdekében, hogy piacot hódítsanak maguknak az egyes gyártók, ennek során több kínai és külföldi vállalat is elvérzik majd, sokan már ki is estek a piacról.

Beszédes adat, hogy a fentebb említett Wolfspeed, amely egyszer globális szinten is piacvezető volt ezen a területen, éppen próbál helyreállni azután, hogy munkavállalói bázisának mintegy 20%-át el kellett bocsátania, miután az elmúlt három esztendő folyamán 96%-kal csökkent a vállalat részvényárfolyama. Az arizonai székhelyű Onsemi szintén elbocsátásokat eszközölt, ennek mértéke 9%-os, és nem csak a kínai gyártók előretörése okozza, egyéb dolgok is megbújnak a háttérben. Az elemzők szerint viszont nagy rá az esély, hogy Kína nyomulása a fejlett csíkszélességek szegmensében az amerikai iparágra is hatást gyakorol majd, és ez nem lesz pozitív.

A kínai gyártók boldogulását masszív kormányzati hátszél segíti, valamint helyi szinten is kapnak támogatásokat. A kínai „Big Fund” névre keresztelt program, ami a félvezetőipari gyártókapacitás és az ehhez kapcsolódó képességek fejlesztését ösztönzi, immár 95 milliárd dollárnyi összeget tett elérhetővé a piaci szereplők számára, és a helyi önkormányzatok is próbálják támogatni a térség legnagyobb szereplőit, így azok még nagyobb tempóban fejlődnek és növekedhetnek, valamint kifejezetten versenyképes árakat kínálhatnak – ezzel elnyomva vetélytársaikat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

21 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
talgaby
talgaby
2025. márc. 6. 16:42
#9

No, ha ilyen jól megy már nekik a 20nm, akkor olyan 5–6 év és az Intel végtelen kapacitású 14nm+++++++++++++++ gyártósora megint ér majd valamit, ha másnak nem akkor a kínaiaknak.

Azért vicces, hogy egyesek itt tapsikolnak a nagy kínai sikerenek, hogy 2025-ben van egy jó technológiájuk a cirka 12 évvel ezelőtti normára. Ez aztán tényleg villámsebességgel törés a globális dominanciára. MIndjárt veszek is kínai részvényeket. Oh, wait…

nyimek
nyimek
2025. márc. 7. 14:09

@talgaby Látom neked se jött át a cikk mondanivalója... egyes, leülhetsz...

tomm27
tomm27
2025. márc. 6. 8:40
#8

Kiforott gyártás technológia.. sírok. Dolgoztam nagy kínai gyártó cégnél, voltam kint kínában is. Tudod miért sikeresek? Mert a középszerűen szar technológiát, minőségbiztosítást és munkamorált megfejelik napi 14 órában dolgozó léhűtővel és abból is 5 öt raknak minden posztra ahova egy normális képzett dolgozó is elég lenne. Szimplán addig baszkodják a B2-es téglát a falhoz míg az megnem tapad, ha nem haladnak akkor 40-en baszkodnak 40 téglát. Ennyi a titkuk, annyian vannak mint a szemét.

csapi26
csapi26
2025. márc. 6. 4:52
#7

"KÍNA ANNYIRA JÓL ÁLL KIFORROTT GYÁRTÁSTECHNOLÓGIÁK TERÉN"
el bírom képzelni.........

ZSORRO
ZSORRO
2025. márc. 5. 18:04
#6

Lehet, hogy még most le vannak maradva, de a trump féle balfaxoskodás miatt nehogy a Holland gyártó, aki a fejlett gépeket készíti, "véletlenül" letolja, hogy mit korlátoz amerika, és jó pénzért eladja Kínának is a technológiát! És akkor pár éven belül ott is vezető szereplőkké lépnek elő...

Gólyatöcs
Gólyatöcs
2025. márc. 5. 12:46
#5

Érdemes volt tiltó listára tenni a Kínába menő félvezető cuccokat.
Az lett az eredménye, hogy elkezdték kiépíteni a saját gyártókapacitásukat. Most még nem tudnak csúcstechnológiás dolgokat gyártani, de rohamosan dolgozzák le a hátrányukat. Így ha pár év múlva meglesz már náluk is a technológia és lerohanják vagy legrosszabb esetben lebombázzák Tajvant, akkor a világ többi része felül a szopórollerre. Az EU-ban a béka segge alatt van a félvezetőgyártás, az USA-ban meg épp most jelentette be az Intel, hogy az új gyár legkorábban 2030-ra lesz üzemkész.
Ebben az esetben is kiválóan működnek a szankciók...

nyimek
nyimek
2025. márc. 7. 14:16

@Gólyatöcs Arról nem is beszélve, hogy igaz ugyan, hogy a processzor (CPU, GPU) a legfejlettebb alkatrész egy számítógépben, de abból csak 1-2 van benne. Míg az őket kiszolgáló áramkörökből rengeteg...

j4ni
j4ni
2025. márc. 5. 10:48
#4

A kínai és USA félvezetőipari támogatások között a legnagyobb különbség, hogy a kínai támogatásoknak kézzelfogható eredménye is van.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2025. márc. 5. 10:44
#3

Maj valami lessz itt is. Összeáll az eú, csinálnak dolgokat.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2025. márc. 6. 8:32

@Qqtyin Mármint?
Pl. b.zi felvonulást? Vagy tüntetést putyin ellen?
Ennyi a maximum amit tudnak...

chris123
chris123
2025. márc. 5. 10:22
#2

Mintha csak Kína támogatná saját iparát...

hunspirit
hunspirit
2025. márc. 5. 9:22
#1

Gyártják a mosógépcsipszet az oroszoknak! Majd von der Führer Kínát is jól megszankcionálja és az eu le is kapcsolhatja a villanyt!

Vissza az oldal tetejére