Shop menü

KIDERÜLT, MELY SAMSUNG MOBILOK FRISSÜLNEK HAMAROSAN ANDROID 14-RE

Frissítésáradat érkezik a Samsungtól, és Galaxy A szériás készülékek is vannak az érintettek körében a felsőkategóriás eszközök mellett.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Kiderült, mely Samsung mobilok frissülnek hamarosan Android 14-re

Már elkezdte a Samsung a korábban megjelent mobiljai operációs rendszer frissítését. A Galaxy S23 került először terítékre, amin senki nem lepődött meg, és hamarosan özönleni fog az Android 14 és a One UI 6 a vállalat többi készülékére is.

Előre láthatólag a Samsung bőven több mint 50 okostelefonra adja majd ki a One UI 6-ba csomagolt új Androidot, és emellett pedig még táblagépek sora is részesülni fog az újdonságból. A vállalat már tavaly is remek munkát végzett ezen a téren, és megígérte, hogy idén még fürgébb lesz, amihez egyelőre tartja is magát. Az Android 14 október elején debütált a Pixel 8 szériával, a Galaxy S23 család pedig még október végén követni kezdte a Pixelek példáját, és frissülni kezdett a világ több pontján.

Galéria megnyitása

Akkor a gyártó sajnos nem beszélt arról, hogy mikor és hogyan fog tovább haladni a frissítésekkel, most azonban megkaptuk az első hivatalos frissítési menetrendet időpontokkal. Hetekre lebontva látható, hogy a Samsung miként tervez haladni az okostelefonok – és táblagépek – frissítésével. Korábban havi bontással jelezte előre a cég, hogy mikor érdemes a frissítést várni, szóval már ezen a téren is előrelépést lehet látni.

A november 13-ával kezdődő héten frissülnek az alábbi eszközök:

  • Galaxy A34 5G
  • Galaxy A54 5G
  • Galaxy Z Flip5
  • Galaxy Z Fold5
  • Galaxy S22
  • Galaxy S22+
  • Galaxy S22 Ultra
  • Galaxy S23 FE
  • Galaxy A14 5G

A november 20-ával kezdődő héten frissülnek következő készülékek:

  • Galaxy A13 5G
  • Galaxy A33 5G
  • Galaxy A53 5G
  • Galaxy S21 FE 5G
  • Galaxy S21 5G
  • Galaxy S21+ 5G
  • Galaxy S21 Ultra 5G
  • Galaxy Z Flip4
  • Galaxy Z Fold4

A november 27-ével kezdődő héten frissülnek az alábbi termékek:

  • Galaxy A13
  • Galaxy A72    
  • Galaxy A52    
  • Galaxy A52s 5G
  • Galaxy A14    
  • Galaxy A23 5G
  • Galaxy A25 5G
  • Galaxy A52 5G
  • Galaxy Tab A7 Lite    
  • Galaxy Z Flip3 5G      
  • Galaxy Z Fold3 5G

A felsoroltakon felül még azt lehet tudni, hogy a Galaxy A04s és a Galaxy Xcover5 is december elején fog frissülni más modellekkel karöltve. Bízunk abban, hogy a Samsung képes lesz tartani az üzemtervhez magát, és valóban tucatjával jönnek majd az Android frissítések a következő hetekben.

Galéria megnyitása

Persze azt hozzá kell tenni, hogy semmi nem garantálja azt, hogy az érintettek készülékére tényleg jön a frissítés a fenti időpontban. Bármi közbe jöhet, ami csúszást eredményez, egyebek mellett a szolgáltató is megakaszthatja a frissítések dinamikus terjedését. Egyelőre 31 modell frissítéséről beszélhetünk, és a három Galaxy S23-ra már elindult az új rendszer.

A Samsung úgy fogja frissíteni a menetrendet, ahogy halad előre, és folyamatosan szállítja a One UI 6-ot és az Android 14-et a mobilokra. Hangsúlyozzuk, hogy nincs feltüntetve minden mobil, amire elérhető lesz az újdonság, lehetnek nyugodtan azok, akik nem látják a listán a mobiljukat. A felsőkategóriában például azt már lehet tudni, hogy Galaxy S20 és a Galaxy Note20 nem fog frissülni, minden más azonban igen, ami ezeket követően jelent meg.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére